Egy gyógyító pszichiáter szubjektív feljegyzései

Tanulságos történetek a terápiák világából

dr. Gerevich József

dr gerevich józsef: Gerevics portre for web

Gerevich dr a Facebook-on

Kövesse Gerevich dr legfrissebb bejegyzéseit a Facebook-on is

Filmpszichológiai villanások

A nagy érdeklődésre való tekintettel, és mert összeállt belőlük egy nagyobb csokor, Gerevich dr filmes bejegyzéseinek egy új blogot indítottunk: mozis.blog.hu

Utolsó kommentek

  • puzsu: Minden válasz ott ÉL bennünk, mert mindannyian megkaptuk a TUDÁS csíráit! Az önismeret és az önbizalom erősítése minden dolog ALAPja! MenjÉL bátran, indulj tovább, hiszen a megtapasztalás fontos dol... (2018.06.06. 16:50) Mese a néma lányról
  • György Fekete: "Sándort kíváncsivá tette, hogy miért jár hozzám, mi (ki) vagyok neki, mit akar tőlem..." Efféle érdeklődésre azok a "betegek" nyílnak meg, akik érzik, hogy orvosuk egyenrangú embernek tekinti őke... (2017.11.22. 11:00) A zugivás dilemmái
  • byron: Tisztelt Doktor Úr! Tudna valamilyen szakirodalmat, segítő irodalmat ajánlani zugivóból alkoholistává váló személy, illetve hozzátartozója számára? Tudom, hogy az ilyen szenvedélybeteg kezelése ugy... (2017.06.30. 12:37) A zugivás dilemmái
  • Anlagan: Sokszor ilyen esetek mögött találkoztam, azokkal a férfiakkal is,akiknek valamiféle illúzió volt a másik nemmel szembeni elvárásuk. Jobb nőt, más milyet akarnak, nem volt felvállalható az,akivel meg... (2016.05.05. 08:22) Vonakodó férfiak
  • tomasszo: Repetitio mater studiorum. (2015.12.09. 07:31) Drog vagy még rosszabb (avagy a harmadik út)
  • Utolsó 20

Gesztusnyelv

2013.03.23. 11:00 Dr. Gerevich József

S1180.jpgAmikor Andreával megismerkedtem, még nem tudtam, hogy léteznek gesztusjelek, amelyekkel mimikai és pantomimikai üzeneteket közvetíthetünk azoknak, akik küszködnek a szavakkal. Több éves terápiás kapcsolatunkban együtt találtunk fel jeleket, amelyekkel több-kevesebb sikerrel igyekeztünk megérteni egymást.

Egy pszichológus barátom hívott fel és kérte, foglalkozzam Andreával, amíg nyári szabadságát tölti külföldön. „Tudod, Andrea nagyon éhes mindenfajta kommunikációra, nem maradhat ki ez a hónap sem. Rád gondoltam.”

Az egy hónapból több év lett. Andrea egy hónap múltán úgy döntött, hogy velem marad, velem folytatja a világgal való nem hétköznapi megismerése útját.

Amikor először találkoztunk, Andrea egyáltalán nem látszott „éhesnek” a kommunikációra. Fásultan ült velem szemben, és nagyokat hallgatott. Engem a csönd provokált: valakinek beszélni kell, így hát én beszéltem, sokat és néha magam is meglepődtem, mennyire kenetteljesen.

Autista emberekkel pszichiáter pályám elején sokszor találkoztam. Ők szkizofrének voltak, akik nemcsak a kommunikáció nehézségeivel küszködtek, hanem gondolataik össze-rendezetlenségével is, meg a gyógyszerek mellékhatásaival. Andreával azonban más volt a helyzet. Ő nem volt pszichotikus beteg. Ő nem volt beteg.

21 éves volt. Egyedül élt szüleitől örökölt lakásában, meglepően önállóan, és ragyogó rendet, tisztaságot tartva maga körül. Minden érdekelte. Lakása tele volt könyvekkel, albumokkal, egész nap a számítógépe előtt ült, internetezett. Abból keresett pénzt, hogy weboldalakat szerkesztett.

Kapcsolatunk első két hete számomra maga volt a pokol. Hallgatagsága kifejezetten bosszantott, úgy éreztem, ellenem irányul. Mit vétettem, gondoltam, hogy egy néma lány képében kapom a büntetést. Amikor már éppen készültem föladni a küzdelmet, Andrea egy papírfecnit nyomott a kezembe. Ez volt ráírva: „Hajrá doki!” Ez az üzenet mindenesetre megnyugtatott; valaki szurkol értem.

A kontaktus kialakításában minőségi áttörést jelentett, amikor meglátogattam otthonában. Ekkor kezdtünk jeleket kitalálni, hogy jobban megértsük egymást. Természetesen most is Andrea volt a kezdeményező, nagy tölcsért formált a kezéből és belefújt. Én ezt rögtön szavakkal próbáltam megfejteni: „Andrea, ez azt jelenti, hogy nagyon szeretne beszélni?” Sűrűn bólogatott. Néha én is kitaláltam valamilyen jelet. Ma is büszke vagyok arra, hogy egyszer idegességemet azzal fejeztem ki, hogy ujjaimmal előredöftem, Andrea felé, a levegőbe. Kezemben tartva egy kiváló gyógypedagógus, Erdélyi Andrea könyvét a gesztusjelekről (Nézd a kezem!), megdöbbenve látom, hogy az idegesség kifejezésének valóban ez a közmegegyezéses gesztusjele. A másik Andrea, páciensem, persze, azonnal megértette, de egy kicsit támadó gesztusnak fogta fel és azonnal reagált rá: feltartotta mindkét kezét (megadta magát). Mire én mentegetőző mozdulatokat tettem: nem, nem akartam őt bántani, csak azt szerettem volna a tudomására hozni, hogy most nem tudok eléggé „terápiás” lenni, mert „rosszabb napom” van.

Andreával való kapcsolatom fő dilemmája az volt, hogy nehezen tudtam eldönteni, mi a jobb: egy tökéletes közös metanyelvet találunk és életünk végéig ezen a nyelven fogunk beszélni (ezzel magamhoz láncolva őt, hiszen más ember nem beszéli ezt a nyelvet), vagy mégis csak az általános emberi beszéd, a szó világa felé próbálom terelni még akkor is, ha egyre jobban megértjük egymást különös gesztusnyelvünkön.

Mai fejemmel persze ennek nem kellett volna dilemmának lennie. Andrea nem volt pszichiátriai beteg, rengeteg kiváló képességgel, és bármilyen meglepőnek tűnik, ragyogó kommunikációs képességekkel is rendelkezik; vétek lett volna nem az emberek felé terelni, megnyitni az utat előtte nagy barátságok, szerelmek felé.

Andrea ma lassan, de folyékonyan beszél. A fiúkkal még nehezen boldogul. Csak arra a fiúra kíváncsi, aki hajlandó vele a gesztusjelek nyelvén (is) beszélni. Panaszkodik, hogy ilyen fiú nincs. Biztosan lesz ilyen, teszem hozzá.

Szólj hozzá!

Címkék: autizmus verbális kommunikáció gesztusnyelv hiperkommunikáció

Fiú vagyok vagy lány?

2013.03.16. 17:01 Dr. Gerevich József

ranni velencei maszk fragonard 23Boldizsárt is a szülei kísérték (hozták?) a rendelőmbe. Vele is az történt, mint sok más tizenéves páciensemmel: kiderült róla, hogy valóban szüksége van segítségre, de nem úgy, ahogy a szülei gondolták.

A szülők ugyanis úgy gondolták, hogy én leszek az ő meghosszabbított kezük: amire ők nem képesek (a szigor vagy az érzelmi zsarolás eszközeivel), arra leszek képes én. A „még hatékonyabb szülő” szerepe soha nem tetszett nekem igazán. Még akkor sem, ha be kellett látnom, ideig-óráig ez a szerep adatott sorsul nekem. Boldizsár is azért került hozzám, mert „lebukott”. És úgy bukott le, ahogy általában a korosztálya szokott; mindent megtett azért, hogy kiderüljön, a napnál világosabbá váljon, hogy „füvezik”, marihuána cigarettát szív. A dohányzásnak ezt a formáját persze Boldizsár soha nem gondolta igazán komolyan. Amolyan „balhénak” szánta, egyfajta „csendes provokációnak”. És hát ez a balhé nagyobbat „szólt”, mint ahogy erre számíthatott; szülei a provokációra azonnal (két pofon) és kétségbeesetten (rendőrségi tanácskérés, drogstop, szülőcsoportok, barátok, ismerősök) reagáltak.

Nem én voltam az első hivatásos segítő Boldizsár életében. A többiek – három orvoskolléga – megriadt a „fű” szó hallatára, és visszalépett Boldizsár kezelésétől. Az utolsónak az én nevem jutott eszébe, csak hogy „azért mondjon valamit”.

Már az első beszélgetés során egyértelművé vált előttem, hogy Boldizsár számára sem a marihuána, sem más kábítószer nem jelent többet, mint a kamaszkori kíváncsiság tárgyát és a szelíd lázadás egyik megnyilvánulási módját. Sokkal komolyabb problémával küszködött, olyannal, amelyre általában nem érzékenyek a szülők, legalábbis azok, akiknek a gyermekei hozzám kerülnek. Nem tudta eldönteni, hogy fiú vagy lány.

Ez igazán akkor derült ki, amikor Boldizsár egy furcsa álmot látott, ezt meg is jegyezte, és elhozta egyik óránkra. Az álomban Boldizsár lány volt. Egy lány, aki terhes, gyermeket vár. Az álom során szülési fájdalmak léptek fel, majd az álombéli lány megszülte gyermekét.

Az álomról való beszélgetés során Boldizsár bevallotta, hogy sokszor képzelte magát lánynak. Szinte kizárólag lányokkal barátkozott, és a lányok nem szexuális tárgyként jelentek meg a fantáziáiban.

Az álmot több hosszú beszélgetés előzte meg Boldizsár szüleiről. Apjával az elmúlt tizenhat év alatt egyetlen meghitt, közvetlen beszélgetésre nem került sor. Emlékei szerint az apa szándékosan „nem avatkozott bele” Boldizsár lelki életébe: többször kifejtette, csak akkor kerül sor majd érdemi beszélgetésre, ha Boldizsár érett, értelmes felnőtt lesz, akivel Heideggerről és Nietzschéről lehet beszélgetni. Ennél fogva Boldizsár gyűlölte a filozófusokat, és nagy szüksége volt valakire, aki elfogadható férfiminta lehetett volna a számára.

Az anyjával sem volt sokkal jobb a helyzet. A több nyelvet beszélő tanárnő képességeit igencsak próbára tette egyetlen gyermeke nevelése. Türelmetlen volt, indulatos, olykor kifejezetten agresszív. Egyik sem olyan tulajdonság, amely a gyermeknevelés hasznára válna. Viszont az anya férj nélkül, magányosan élő nővérével, Hedviggel, Boldizsár keresztanyjával egészen más volt a helyzet. Benne mindaz megvolt, ami húgából hiányzott. Sokat foglalkozott Boldizsárral, megszerettette vele az olvasást és a természetet. Így Boldizsár sokat olvasott és kirándult.

Az álom megértette velem, hogy Boldizsár számára miért vagyok nagyon fontos. Döntési helyzetben van: el kell döntenie, hogy fiú vagy lány. Élete első tizenhat éve kevés volt e döntés meghozatalához. Főleg azért nem, mert – a férfiak szempontjából - nem volt kivel azonosulnia. A hozzá legközelebb álló Hedvig volt az egyetlen, aki mintaként szóba jöhetett… Azon az éjszakán Boldizsár „megszülte” a döntést.

Hetekkel a különös álom és álommunka után Boldizsár megismerkedett egy lánnyal. Az első lány volt az életében, aki számára ő volt a „férfi”.

Szólj hozzá!

Címkék: álomfejtés nemi identitás .marihuána

Gyilkosságra hangolva

2013.03.09. 20:49 Dr. Gerevich József

12471294590[1].jpgSzéles körben elterjedt nézet, hogy a kábítószer-fogyasztás fokozza az agressziót. Van egy sajátos kép a köztudatban a mindenre elszánt „anyagosról”, aki a drogok hatása alatt „bármire képes”. Ez koránt sincs így. A kábítószer-fogyasztás kétségtelenül sok szálon függ össze az agresszióval. Most csak egyetlen összefüggést villantok fel egy klinikai eset kapcsán.

Éva 19 éves volt, törékeny, filigrán lány. Első benyomásra szelídnek tűnt, és velem szemben, legalábbis négyszemközti beszélgetéseink során, eleinte nem mutatott vad, szenvedélyes indulatokat.  Arra kért, hogy hetente kétszer jöhessen el hozzám. Ezeken az intenzív találkozásokon volt miről beszélgetnünk, hiszen nagyon kíváncsi volt arra, miért lett heroinfüggő. Tudta, hogy nem zárhatja le másként életének ezt a drámai időszakát, csak úgy, ha megfejti az okokat. A szálak igen hamar apjához vezettek. Elsősorban apjával való kapcsolatát kellett rendeznie, aki korán „elhagyta őt”. Rengeteg nehezen bevallható ellenséges érzés élt benne apjával szemben.

A herointól való elvonás egy hét alatt gyorsan és viszonylag könnyen lezajlott. Gyógyszerre alig volt Évának szüksége. Ezt követően a szelíd lányból fokozatosan előbújt a vérszomjas fenevad. A negatív indulatok egyre inkább bennem találtak tárgyra. Intenzív beszélgetéseink gyakoriságát ez nem zavarta meg; ugyanolyan lelkesen jött és beszélt. Az ülések során beszámolt arról, fantáziáiban már többször „elintézett”, hol késsel, hol doronggal, hol fegyverrel.

A beszélgetések során sikerült tisztázni, hogy ezek az indulatok azért irányulnak felém, mert fantáziájában én lettem a gyűlölt apa. De ez az ”apa” nem a megszokott módon, hasonlóan erőszakos stílusban válaszolt súlyos érzéseire, hanem megértéssel, elfogadással, meleg gesztusokkal. Az ellenséges érzések fokozatosan megszűntek, és Évának később már nem volt szüksége heroinra.

A heroin tehát egyfajta „szeretetpótlék”, ezáltal kínos indulatok kötőanyaga. Ahogy kiürül a szervezetből, az indulatok felszínre kerülhetnek. A szelíd, kedves leányból egyik pillanatról a másikra szörnyeteg fenevad válhat. Ezért is nevezik a heroint (szó szerint hősnőt jelent) feminizáló, a női tulajdonságokat elősegítő, valamint antiagresszív drognak. Már amennyiben az agresszivitást férfiasnak tartjuk.

Szólj hozzá!

Címkék: agresszió heroin antiagresszió feminizálás apa elleni agresszió

Haláltánc

2013.03.03. 09:35 Dr. Gerevich József

kahlo.jpgA tél a vége felé tartott. Hétvége volt. A kisváros diszkójába három fős társaság érkezett. Mariann a két fiúval – egyik újdonsült kedvese volt, a másik annak barátja - sokáig táncolt. Nagyon szeretett táncolni. Hogy a fizikai és geometriai korlátok ledőljenek, mindhárman 2 tabletta Ecstasy-t, egy stimuláló és érzékcsalódásokat is keltő amfetaminszerű anyagot fogyasztottak. Később Mariannék házába mentek át, ahol Mariann a diszkóban szerzett heroinport igazságosan három részre osztotta, és mindhárman orron keresztül felszippantották. Mariann kíváncsi volt a heroin hatására; most használta életében először. Még egy darabig beszélgettek, majd kimerülten és a heroin altató hatására gyorsan elaludtak. A két fiú nem tudott sokáig aludni; kínzó hányinger gyötörte őket, emiatt sűrűn látogatták az illemhelyiséget, egész éjszaka hánytak. Mariann látszólag sokkal jobban viselte élete első heroinadagját, mert az egész éjszakát végigaludta. A fiúk másnap 11 óra körül ébredtek fel. Mariannt ekkor próbálták felébreszteni, de hiába: már halott volt.

Mariann igazi kamaszlányként szerette a veszélyeket, a szélsőséges helyzeteket. Jogosítvány nélkül vezetett autót, többször részegségig itta magát, szinte minden drogot kipróbált. A szexuális életet is korán, már 15 éves korában kezdte. Testsúlyára mindig nagyon ügyelt. Amikor súlytöbbletet mért, heves, öngyötrő fogyókúrázásba kezdett. Halálát megelőzően is alig evett, ráadásul egy megfázásos megbetegedés miatt antibiotikum-kúrán volt.

Szülei és tanárai azért nem gondoltak a veszélyre, mert Mariann osztályfőnöki órákat tartott kábítószer-megelőzés céljából osztálytársainak. A módszert külföldön tanulta, ahol iskolai drogmegelőzési programban vett részt. Ki gondolta volna, hogy a vizet prédikáló bort iszik…?

Mariann értelmetlen korai halála több okra vezethető vissza. Felhívja a figyelmet a kábítószerek kombinációjából, együtt fogyasztásából eredő kiszámíthatatlan következményekre. A heroin-túladagolásból eredő halálesetek áldozatának a vérében sokszor másik drog is van. Különösen veszélyes a drogok elővigyázatlan használata olyankor, amikor a szervezet egyébként is legyengült. Ezek a körülmények gyakrabban jelentkeznek veszélykereső, tapasztalatlan kamaszoknál, mint amilyen Mariann volt.

Szólj hozzá!

Címkék: ecstasy heroin droghalál drogok kombinatív használata

Alaptalan hiedelmek

2013.02.23. 10:35 Dr. Gerevich József

Khnopff bezárkózom önmagamba 1891_1.jpgKi kellett húznom magam, amikor szembe jött velem, hogy ne tűnjek túlságosan kis növésűnek hozzá képest. Így is fél fejjel volt magasabb nálam. Kleopátra szeme kék volt, haja szőke, hosszú vékony lábai manökeni alkatra vallottak. Gyönyörű Kleopátra ugyanakkor – legnagyobb meglepetésemre –  a magánytól szenvedett.

Hosszú ideig gyötrődtünk alapkérdésekkel. A huszonöt éves lány mindennel elégedetlen volt: a munkájával, a szeretőivel, a szüleivel és a pszichiátereivel. Én voltam a negyedik a sorban. Kedves vágyfantáziáját tényként fogalmazta meg több alkalommal is: az általa „elfogyasztott” kollégák, amióta megszakította a velük való kezelést, felhagytak szakmájukkal. Mindenkiről és mindenről gyűlölettel beszélt. Csak a kutyájáról nem. A „kutyus” iránt tele volt gyöngéd és erotikus szeretettel.

Noé kutya hosszú távon jó kapaszkodónak bizonyult. A vele való intim viszony egyfajta optimizmussal töltött el: ha képes ilyen szeretetre, ez a képesség más tárgyak (emberek) iránt is átsugároztatható…

Eleinte ennek a „sugárzásnak” nyomát sem láttam. Engem is utált. Lenézett, mert „öreg” vagyok (legalább is hozzá képest), mert nem vagyok legalább százkilencven centiméter magas, mert nem Audi-val járok, és fogalmam sincs arról, hogy kell a nőkkel bánni. „Maga is ugyanolyan, doktor úr, mint a többi pszichiáter. Igénytelen, nőies és nem ismeri az embereket.” Ilyen kedves mondatok szinte minden alkalommal elhangzottak a szájából.

Arra az ellentmondásra többször felhívtam Kleopátra a figyelmét, hogy verbális minősítései és rejtett üzenetei, testbeszéde között alig van összhang: egyre több jelzést küldött arról, hogy fontos vagyok neki.

A gyengébb ellenállás felől haladtunk az erősebbek felé. Kleopátra meg volt arról győződve, hogy nem képes koncentrálni, hosszú ideig odafigyelni valamire. Ezért olyan munkát végzett, ami semmilyen elmélyedésre nem adott lehetőséget, sokat kellett jönni-menni, és semmilyen szellemi kielégüléssel nem szolgált (ügynök volt). Elégedetlensége a munkájával nőttön nőtt, és ez mindennapos téma lett találkozásaink során.

A nagy áttörés a kezelésben akkor következett be, amikor munkát, munkahelyet váltott, és ráébredt arra, hogy egészen másfajta munka elégíti ki. Az új munkahelyen másfajta képességei kerültek előtérbe: hosszú ideig tartó, tartós figyelmet igénylő munkát végzett. Ez a felfedezés összekapcsolódott azzal a felismeréssel, hogy élnek benne bizonyos meggyőződések, amelyek rossz döntésekhez vezetnek benne.

Alaptalan hiedelmei leginkább a partnereihez fűződő viszonyában váltak láthatóvá. Számára nem létezett elfogadható partner. Egyiknek nagy fülei voltak, másiknak nagy orra, harmadik túl vékony, negyedik túl sovány, és mindegyik alacsony volt.

Sok időt szenteltünk Kleopátra finnyásságára. Beszélgetéseinkből kiderült, hogy Kleopátra egyik partnerének sem ad időt arra, hogy jobban megismerjék egymást: felületes benyomások, információk alapján cselekszik, rohan egyik partnerétől a másikig (kapcsolataiban is ügynök szerepet játszik). „Hogyan tudnám szeretni, ha kisebb nálam? Számomra egy férfi nyújtson biztonságot. Egy kicsi és sovány férfi képtelen biztonságot nyújtani.”. Amikor meg nagy darab férfi kerül a közelébe: „nem tudnék mellette érvényesülni. Rám fekszik és agyonnyom.”

Ezek az apró utalások jól érzékeltetik Kleopátra férfiakkal kapcsolatos hiedelem-rendszerét, félelmeit, melyeket természetesen ő is gyermekkora óta hurcol magával. E hiedelmek gyökereit álmaiban, emlékeiben és szabad képzettársításaiban találtuk meg. Ahogy a munkában fokozatosan felfedezte saját magát, úgy tette azt partnereiben is. Segítségemmel egyre tovább tudott újdonsült partnere megismerésében eljutni; pánikot sugalló gyors döntések helyett kiérlelt magabiztossággal választotta ki azt az (egyébként nála hat centiméterrel alacsonyabb) férfit, aki mellett „biztonságban érezte magát”.  

Szólj hozzá!

Címkék: magány hiedelmek kognitív terápia kutyaszeretet

Amikor felkorbácsolódik a vágy...

2013.02.15. 22:25 Dr. Gerevich József

107936 1Károly köztiszteletben álló, templomba járó, családcentrikus férfi volt egészen addig, amíg be nem töltötte hatvanadik életévét.  Abban a városban, ahol született, és ahol nevet, tekintélyt szerzett magának, csak úgy emlegették, mint a becsület bajnokát, a tökéletes férjet és szerető apát (ha ekkor meghalt volna, lehet, sírjára is ezek a jelzők kerültek volna).

A sors azonban nem egy ünnepi hangulatú, méltóságteljes temetést rendelt neki. Közbelépett egy fiatal, tüzes vérű harminc éves asszony, Kinga, aki éppen akkor vált el, és keresett magának új partnert. Egyedül álló férfit nem talált.

Károllyal régóta ismerték egymást: Károly unokáját, Kinga lányát hordta ugyanabba az óvodába. Eleinte észre sem vették egymást, később – Károly szavai szerint „varázsütésre” – felébredt benne a vágy a nála jóval fiatalabb asszony iránt. Kinga gyűlölte a férfi nélküli életet: kapóra jött neki az öregedő férfi érdeklődése. Imponált neki, hogy a város egyik legismertebb személyiségével kerülhet meghitt viszonyba.

A tucattörténetek sémáiból Károly egy csapásra kilépett, amikor – Kingával való első szerelmi légyottja után – otthon elmondta feleségének kalandját. Az asszony nem szokott hozzá az ilyen bejelentésekhez. Idegesen felnézett, és csak annyit kérdezett: folytatás lesz?

Hogyan is gondolhatsz ilyesmire, háborodott föl Károly, majd sietve igyekezett Nórát megnyugtatni. Egyszerű félrelépés, mindenkivel megtörténhet ehhez hasonló. Az élet megy tovább…

Az élet ment tovább, de egyre kevésbé zavartalanul. Mire Károly eljutott a rendelőmbe, szeretőjével naponta találkoztak. Kapcsolatukat egyre gyakoribb és hosszabb szexuális együttlétek jellemezték. Kinga szexuális nyitottságával, gátlástalanságával, „bőre rugalmasságával”, mozdulatainak „buja erotikájával” magához láncolta Károlyt, aki ebből nem csinált titkot felesége előtt.

Nóra mindenről tudott és egyre kevésbé tudta, mit kell ilyenkor egy normális asszonynak tennie. Azt hamar átlátta, hogy képtelen férjét otthagyni harmincöt év együttélés után. Azt is érzékelte viszont, hogy egyre kevésbé képes annak tudatában lenni, hogy férje most éppen a szeretőjénél van, minden nap éjszaka jön haza csapzottan, felkavartan, kommunikációra képtelen állapotban.

Károly és Nóra négy gyermeke rögtön és könyörtelenül reagált a fejleményekre: megszakították Károllyal a kapcsolatot. Ugyanezt tette baráti körének túlnyomó része is.

Károly lassan felfogta, hogy ez így nem mehet tovább. Sorra veszti el legfontosabb emberi kapcsolatait. Döntenie kell. A józan ész szabályai szerint „döntött”: egyik este bejelentette Kingának, hogy vége, nem jön többet, szakít vele, visszatér a feleségéhez.

A szexuális „megvonást” követő harmadik napon olyan erős feszültség, ingerlékenység, idegesség lépett fel, hogy Károly orvosi tevékenységét képtelen volt elvégezni, beteget jelentett, majd gyorsan megszakította az önként vállalt „absztinenciát”, és visszakönyörögte magát Kingához. Kinga „kegyesen” visszafogadta. Kezdődött minden elölről.

A rendelőmbe a hónapok óta tartó álmatlan éjszakák, az egyre hevesebb szexuális együttlétek és a rendkívül erős feszültség miatt igen rossz fizikai és lelki állapotba érkezett. Amikor a háromszög-helyzetet felvázolta, a képlet túlontúl egyszerűnek látszott. A három ember közül valakinek döntenie kell. Ha erre Károly képtelen (a sok veszteség ellenére még nem elég motivált erre), döntsön Kinga vagy Nóra, vagy mindkettő. Bármelyikük dönt úgy, hogy Károlyra a másik nő nélkül van szüksége (vagy nincs szüksége), minőségében új helyzet alakul ki.

Mindkét nővel beszéltem, majd beláttam, hogy ez az út járhatatlan. Nóra és Kinga – mintha összebeszéltek volna (holott soha nem találkoztak) – azt képviselte, hogy Károly alakította ki ezt a helyzetet, Károlynak kell megoldania (azaz döntenie a két nő között). Károly betegsége ugyanakkor éppen abban mutatkozott meg a legmarkánsabban, hogy nem tudta rászánni magát bármilyen döntésre.

Végül a helyzet akkor változott meg, amikor Károlyt szenvedélybetegként vettem kezelésbe. Szigorú szabályokat vezettünk be, átláthatóvá tettük az életét, beszűkítettük a mozgásterét. „Elvonási tüneteinek” kezelésére – átmenetileg – gyógyszereket is kapott. A „megvonás” első hetében még fel-fellángolt a vágy, mint tűzvész idején a fel-fellobbanó láng, azután fokozatosan kialudt, hogy átadja magát egy több hónapig tartó fásult, lehangolt időszaknak.

Soha nem szerette ennyire Nórát, fejtette ki Károly egyik alkalommal. „Ha valamire jó volt ez a szenvedély, arra talán, hogy megértettem, miért olyan fontos nekem a feleségem”. Nóra sokkal nehezebben dolgozta fel a történteket. Egyik éjszaka azt álmodta, hogy óvodába kell menni az unokáért, ő egy távoli földrészen van, és megpróbál repülővel odaérni időben, nehogy a férje hozza el a kicsit.

1 komment

Címkék: szerelmi háromszög szexuális addikció

Intimitáspánik

2013.02.09. 15:51 Dr. Gerevich József

capa picassoAmikor Léna először kezdett fiúval járni, nyolc hónap telt el, amíg hagyta, hogy a fiú megfogja a kezét. Újabb három hónap múlva csókolták először meg egymást. Ezt követően Léna megdöbbenve tapasztalta, hogy a fiú erotikus közeledései egyre erősebb szorongást váltanak ki belőle. Amikor eljutottak odáig, hogy feküdtek egy ágyon egymás mellett, Léna hirtelen felpattant és magyarázat nélkül elszaladt.  A fiú azóta sem érti, mi történt akkor.

Azóta több év telt el. Léna több fiúval járt, mindegyik kapcsolatban hasonló szorongások, félelmek jelentkeztek, ahogy egyre közelebb került aktuális barátjához érzelmi és testi értelemben. Léna nem talált erre semmilyen értelmes magyarázatot. Barátnői „bolondnak”, „ostobának”, „kishitűnek tartották, a fiúk „frigidnek”, „leszbikusnak”, „hülye tyúknak” nevezték. Anyja csak annyit mondott minden ilyen eset után: „lányom, ráérsz még ezzel, biztosan nem találtad meg az igazit”. Az apja mit sem tudott minderről.

Az alkohol hamar rátalált Lénára, oldotta a gátlásait, megakadályozta a férfiak közelségére kialakuló pánikot, csökkentette a csábítás által provokált szorongást. Így veszítette el szüzességét is. Sokat ivott előtte.

Amikor rátaláltam Lénára, már az alkohol uralkodott fölötte. Az érettségi megszerzése után már nem tudott továbbtanulni, alkalmi munkákból keresett valamennyi pénzét alkoholra költötte. Tőlem is félt. Hónapok teltek el anélkül, hogy a férfiakkal való kudarcairól beszélni tudott volna. Többször kilépett a kezelésből, de mindig visszajött. „Nem hagyhatom úgy el Önt, ahogy a többi férfit”. Aztán hozzátette: „De kérem, hagyjon békén, ne bántson, ne kérdezzen, bízza rám, mikor jövök, és mit mondok.” Rábíztam, mit tehettem mást. Havi egy-egy találkozásunk előtt felhívott telefonon és azt kérdezte tőlem, van-e lyukas órám. Ha volt, találkoztunk, ha nem, nem.

Ez a bizonytalan, laza keretek között vergődő terápiás kapcsolat akkor kezdett megerősödni, amikor az alkohol fölött átvette az irányítást. „Ez az első viszony, amelyben nem a pánik az erősebb”, mondta, majd feltette a kérdést, „mikor jöhet a többi?

Léna életének legfontosabb szereplője, anyja, végig mellette állt, kitartó, állhatatos szeretettel. Apja nem volt jelen, mintha egyáltalán nem létezne. Léna sem beszélt az apjáról, mintha nem venne róla tudomást.

Az anyjával való viszony közös végiggondolása után azt vártam, az apját veszi elő, vele folytatja a sort. Nem ez történt. Barátnői következtek. Róluk könnyebb volt beszélni. A férfiakkal való kapcsolatait kerülte, mint a forró kását.

Aztán, lassan, fokozatosan, fel-felbukkant a férfitéma is. Eleinte csak úgy, mellékesen, egy-egy barátnő gondjainak részeként. Hamar kiderült, a férfiakról nagyon rossz a véleménye.

Alattomosnak, kegyetlennek, könyörtelennek tartotta őket. Meg volt győződve arról, hogy a férfiak kihasználják a nőket, érzelmi függőségre kényszerítik őket, a szexben csak a saját kedvtelésüket keresik, a nők érzéseivel, igényeivel nem törődnek.

Ekkor kezdhettük fokról fokra felfejteni partnerkapcsolatainak titkait. Kiderült, hogy azok a fiúk, akikkel járt, egyáltalán nem feleltek meg a férfiakról általában alkotott képnek. Erre az ellentmondásra felhívtam a figyelmét. Eltűnődött. „Lehet, hogy én vetítem a férfiakra a gonoszságot, és ők ennek megfelelően válnak gonosszá?” Tette fel saját magának a kérdést. És rögtön válaszolt is: „Vagy nem válnak gonosszá, inkább elmenekülnek… „Gyorsan helyesbített: „Nem, nem, mielőtt kiderülne, hogy ők valójában milyenek, én menekülök el előlük.”

„De miért, doktor? Miért vagyok ilyen? Mit kell tennem ahhoz, hogy ne ilyen legyek?!” Hangzott a kétségbeesett kérdés, amelyre a válasz nem egymondatos és nem azonnali volt.

A kezelés végéig ki nem ejtette az apja nevét. E nagyfokú elfojtás is jelezte, ő kulcsfigura Léna életében. Én tiszteletben tartottam ezt, nem provokáltam őt. Éreztem, hogy az idő, a terápiás folyamat érleli gyümölcsét…

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnt el az életemből, köszönés nélkül, másfél éves gyötrelmes út bejárását követően. Néhány hónappal később rövid levelet írt, amelyben nem kért elnézést, nem mondott köszönetet sem. Az udvarias semmit mondás nem volt rá jellemző.

„Doktor! Abbahagytam a kezelést, mert már nincs szükségem rá. Jól vagyok. A férfiakból még mindig nem kérek, de már tudom, miért. Mindegyikük az apámra emlékeztet, és én gyűlölöm az apámat. Nem terhelem azzal, hogy leírjam, miért, biztosan kitalálta már régóta, azért pszichiáter. Vagy nem?”

1 komment

Címkék: alkohol szorongás apa-lány kapcsolat intimitáspánik

Falánk kisegér

2013.02.02. 15:14 Dr. Gerevich József

Helen.bmpArcát egy hatalmas szemüveg takarta. „Kisegér”, ez jutott eszembe róla. Ha nem mutatkozott volna be a telefonban, nem tudtam volna eldönteni, fiú-e vagy lány. Amikor sután, botladozó nyelvvel feltárta több éves kálváriáját, orvosi szempontból tipikus esetnek látszott. Boszorkánykörben vergődött két ciklus között: az egyiket az önmegtartóztató, szinte aszketikus diéta ellenére vagy éppen azért fokozódó éhség jellemezte. Azután hirtelen, váratlanul, ínycsiklandozó illatok hatására izgalmi állapotba kerül (ekkor indul el a másik ciklus): ösztönösen magához ragadja az illatok forrását és eszik. Mohón, eszeveszetten, magányosan. Bár az éhségérzete hamar megszűnik, ő állhatatosan eszik tovább – több órán keresztül, amíg ehető tárgyak vannak a közelében. Azért nem hagyja abba az evést, mert már látja előre, hogy hányni fog. A hányás gondolata megnyugtatja háborgó lelkiismeretét: a sok gusztustalan méreg nem szívódik fel benne, nem rakódik le a szövetekben, teste nem terebélyesedik tovább…

Először a ciklusok beindulásának körülményei ragadták meg a figyelmemet. Az evési roham friss péksütemények étvágygerjesztő szagával veszi kezdetét. Ez az inger az elmúlt év valamennyi lakomáját megelőzte. Nem volt kétséges a számomra, hogy nagy szerepe van orális ámokfutásainak kiváltó tényezőjeként. Kisegérrel ezt megbeszéltük és úgy döntöttünk, hogy a kezelés első lépéseként megpróbáljuk együtt kioltani az illatok varázserejét.

Valóságos és képzeletbeli illatok sorozatának exponálásával eljutottunk odáig, hogy Kisegeret a friss kuglóf szaga közömbösen hagyta, nem váltott ki belőle semmilyen késztetést. Több hónapig sikerült így elkerülni az újabb attakot.

Közben Kisegér feltárta élete titkos részleteit. Ekkor derült ki, hogy bulímiája két szilárd pillérre épül. Az egyik már az első beszélgetések idején, félszavakból észlelhető volt: evésének (életének) magányossága. Bár családban nőtt föl, ebben a családban az evés nem kommunikációs alkalom volt, hanem az étvágy individuális csillapításának kizárólagos eszköze. Kisegér úgy nőtt föl, hogy nem tudta, mi jó van a családi közös ebédekben, vacsorákban, reggelikben. Számára a napnak nem ezek az étkezési alkalmak adtak gerincet.

És ebből a gondolatból kifejthető a bulimia másik pillére: napjainak nem volt gerince, életének nem voltak biztos fogódzói. Érettségi után nem tanult tovább; megfelelő munkahelyet nem talált. Így „főállásban” evett vagy koplalt (pontosabban: visszatartotta evési késztetéseit), a napokat egyedül az étkezés körüli gondolatok és műveletek töltötték ki.

Találkozásaink fokozatosan váltak ’közös étkezéssé’. Kisegér erre egy idő múlva rájött, és belátta, hogy ezek az „étkezések” olyan ünnepek, amikor az együttléten van a hangsúly, és nem a gyomor- és bélrendszeren. Ez a hangsúlyáthelyezés megakadályozza az evési túlkapásokat. „Szeretnék, doktor úr, háromszor jönni önhöz. Reggel, délben és este.” Ez a mondata világított rá arra, megértette, hogy szükség van azonos napszakokban zajló közös evésekre. Aki úgy eszik, mint ő, az a szeretetet „eszi”.

Napjait kitölteni értelmes dolgokkal: Kisegérnek ez ment a legnehezebben. Ehhez meg kellett találnia önmagát. Fel kellett fedeznie nőiségét, kisegérből érett nővé kellett válnia. Ebben nekem katalizátor-szerep jutott, beszélgetéseink felgyorsították ezt a folyamatot.

Kisegér már nem falánk. És ami még fontosabb: már nem kisegér többé. Elvégzett egy diplomát adó vendéglátói tanfolyamot, ahol megismerkedett egy fiúval. Már ki is tűzték az esküvő időpontját.

1 komment

Címkék: bulimia

Utazás férfi és nő között

2013.01.26. 18:46 Dr. Gerevich József

Lautrec női ruhában.bmpNem a nagy utazót ismertem meg először, hanem a barátnőjét. Beával való találkozásomat valamilyen furcsa esemény előzte meg. Már egy éve volt viszonya Thomas-szal, a magyar származású valamikori golf-bajnokkal, amikor a férfi bevallotta neki, hogy ő tulajdonképpen nem is férfi, hanem nő. Bea még ilyesmit soha nem tapasztalt, tehát az ilyenkor szokásos megnyilvánulási módját vette elő: sírógörcsöt kapott. Thomas megijedt, eltűnt, majd titokzatos arccal porcukorra emlékeztető valamit hozott be egy tányéron, és kérte Beát, hogy az orrával szívja fel. Azóta rendszeresen együtt szippantották a titokzatos port. Egy évvel ezt követően Bea különböző orvosi panaszok miatt sorra keresett fel orvosokat, akik semmilyen hasznos tanáccsal nem tudtak neki szolgálni. Különösen akkor váltak bizalmatlanná, olykor riadttá, amikor Bea erről a különös porról tett említést. Az egyik orvoskolléga – a por hallatán – hangosan felkiáltott: ez a Gerevich esete! Így került Bea hozzám.

A porról hamar kiderült, hogy amfetamin, bár ez az első perctől nem volt kérdéses, és nem ez volt Bea fő problémája. Hogy mi, az egy másik tanulságos történet lesz. Most Thomas az érdekes a számunkra, akivel mintegy fél évvel Beával való megismerkedésemet követően hozott össze a sors, pontosabban maga Bea, aki – megszabadulván az amfetamintól – úgy érezte, nincs már szüksége lelki társra, és nagykorúsította magát (később ezt megbánta).

Thomas már régóta szeretett volna velem megismerkedni. A Beával eltöltött minden egyes alkalom után részletesen kikérdezte barátnőjét a vizitekről. Később kiderült, hogy Ausztráliában évekig járt pszichoanalitikus kezelésbe, tehát volt viszonyítási alapja. Régóta keresett olyan orvost, aki a kábítószerek világától sem volt idegen, és pszichoterápiás gyakorlattal is rendelkezett. Bea ezt hamar átlátta, és az a rögeszméje támadt, hogy valójában Thomas a páciens, nem ő. Ez csak félig volt igaz.

Bea barátja Federico Garcia Lorca drámáinak légkörében nőtt föl: csupa nő között. Nem csoda, hogy a női nemhez nemcsak erős vonzódást érzett, hanem sok tulajdonságukat átvette. Első, balul sikerült házasságának első évében még csak érezte, első pszichoterápiás kezelésekor már tudta, hogy valami baj van a „nemi identitásával”. Egyre leplezetlenebb erős vágyat érzett, hogy nőnek öltözzön, nőies mozdulatokat tegyen, és nőként arasson sikereket.

A női sikerek azonban soha nem adattak meg neki. Valamennyi sikerét (sport, üzleti élet) férfiként szerezte. Talán ennek köszönhetően transzszexuális utazása férfi és nő között túl hosszúra sikerült. Ezt markánsan meg is fogalmazta, amikor azt mondta: kétféle transzszexuális van. Az egyik azonnal rohan a sebészhez és átoperáltatja magát, a másik viszont kiélvezi a két nem közötti kalandos út valamennyi pillanatát… Mint én.

Hogy ő ebben az útban mennyi élvezetet talált, pontosan soha nem tudtam meg. Rám inkább Thomas utazásának ódiumai hullottak. Már Ausztráliában heroin-elvonó kezelések sorozatán vett részt. A kezelések „hatására” átállt a kokainra, amit amfetaminnal váltogatott. Érdekes módon kokainprobléma miatt soha nem igényelt segítséget, hozzám sem emiatt jött elsősorban. „Beszélgetni jöttem egy értelmes emberrel, aki mellesleg orvos és pszichiáter”, hangoztatta folyton. „Ne avatkozzon belém, nehéz eset vagyok, úgy sem tudna mit kezdeni velem”, tette hozzá. Beleavatkoztam, a puszta létezésemnél, jelenlétemnél fogva. Hamar kiderült a számomra, hogy bár egy évvel idősebb nálam, apára van szüksége. A velem való négy éves „utazása” tudattalan kitörési kísérlet volt a nők világából. S bár tiszteletben tartottam szexuális félutasságát, valójában egyre jobban elbátortalanítottam ezen az úton. Talán én is hozzájárultam ahhoz (bár egyáltalán nem volt szándékomban), hogy abbahagyta a női nemi hormonok rendszeres szedését, lába borotválását és a hosszú, világtól távoli ünnepek alatt a női szerep teljes kelléktárának próbálgatását.

Ahogy közeledett a férfi pólus felé, úgy romlott meg Beával való kapcsolata, noha az ellenkezőjét várta volna az ember. Az idő segíti a gondolkodást. Ma úgy látom, Bea és Thomas között egyfajta sajátos homoerotikus viszony alakult ki. Csak azért tudták hosszú ideig ezt a viszonyt életben tartani, mert a homoerotika kettejük között még számukra sem volt magától értetődő, ezáltal nem kellett nevén nevezni. Bea azért küldte maga helyett Thomas-t hozzám, mert eljutott ahhoz a ponthoz, amikor nevén kellett volna nevezni a nők iránti vonzódását. Ezt nem tudta megtenni.

Thomas jött, beszélt, hosszan, évekre nyúlóan, és közben a nagy utazó utazási kedve megcsappant. Beával végleg szakítottak. Thomas ezt röviden kommentálta, „nő után kell néznem”. Bár máig fenntartja transzszexuális utazásának látszatát (közvetlen barátai még így tudják), valójában Thomas azzá vált, ami az utcán szembe jövő idegen számára is látszik: férfivé. Örülök, hogy a férfivé avatás rítusában én lehettem a sámán.

Szólj hozzá!

Címkék: homoszexualitás kokain transzszexualizmus homoerotika nemi identitás

Filmszakadás

2013.01.19. 17:17 Dr. Gerevich József

variant-127-mask-volto_unicorno_1351274621.jpgGyakran fordul elő, hogy a páciens valamilyen alibi-problémával jelenik meg. Például arra panaszkodik, hogy magányos, vagy nem képes szakítani a párjával annak ellenére, hogy minden oka meg lenne rá. És közben a háttérben mondjuk súlyos nemi szerepzavar, nemi azonosulással kapcsolatos nehézségek állnak.

Az alibi-problémák között néha alkoholivással vagy kábítószer-fogyasztással kapcsolatos ártalmak vagy éppen hiedelmek is előfordulnak. Ezek a problémák tulajdonképpen egyfajta csalétket kínálnak a pszichiáternek. Kérdés, „ráharap-e”. Hogyan harap rá? Mit tesz, mit képvisel, hogyan áll neki a probléma kezelésének? Az igazi problémák – ha vannak - , akkor kerülnek elő, ha a pszichiáter jól vizsgázott.

Azzal azonban ritkábban szoktam találkozni, hogy az alibi-probléma sokkal később kerül elő, mint az igazi. Rita esetében ezzel kellett szembenéznem.

Rita – 23 éves diáklány – azzal keresett meg, hogy nem tudja, fiú-e vagy lány. „Ne nevessen ki, doktor úr, ez halálosan komoly. Fogalmam sincs, ki vagyok.” Mindenre számítottam, csak erre nem. Rita szőke volt és kék szemű; külseje Juhász Gyula Anna-verseit juttatta eszembe. A hangja is „Annás” volt, lágy, nőies. Mondandójának tartalma éles ellentétben volt azzal, amilyennek látszott. De, mint tudjuk, a látszat félrevezető lehet.

Több hónapos pszichoterápiás kezelés után Rita nőisége megerősödött. Amikor éppen arról beszélt, hogy már kevésbé érzi magát zavarban számára vonzó férfiak társaságában, elszólta magát. Azt mondta, hogy „kivéve, amikor nem tudom, éppen kivel vagyok.” Nem értettem. Hogy-hogy nem tudja, kivel van? Elnevette magát. „Hát jó, ha már itt tartunk, el kell valamit mondanom önnek. Még soha senkinek nem beszéltem róla.”

Kiderült, hogy Ritának filmszakadásai vannak. Félreértés ne essék: nem eszméletvesztéses rosszullétekre derült fény. Ha Rita epilepsziás betegségben szenvedett volna, feltehetően nem az én segítségemmel vált volna tünetmentessé: nálam avatottabb szakértők kísérték volna tovább útját. Rita havonta, kéthavonta egyszer mániákus alkoholivásba kezdett, amelyet napokig nem tudott abbahagyni. És ami még szomorúbb volt: alig emlékezett valamire is utána. Mindezt nem mondta el senkinek, mert szégyellte. Jobban szégyellte, mint azt, hogy nem érezte nőnek magát.

Fejlődésének ezen a pontján azonban Rita rádöbbent a filmszakadások komoly veszélyeire. Elszólása is ezt a belátást tükrözte. Félt, hogy az alkoholos ámokfutásai során kialakuló alkalmi kapcsolatai (hol nőkkel, hol férfiakkal) beleszólnak józan, rendezett életébe is. Nőisége megerősödésével felértékelődtek számára a férfiak: ha egy új partner megtudja, mi történik vele szinte önkívületi állapotban, azonnal faképnél hagyja.

Ez a motívum Ritát arra ösztönözte, hogy szembenézzen alkoholproblémájával, amire eddig nem volt képes. A kontrollvesztés értelmét kellett először megtalálnia. Az alkohol kikapcsolja az öntudatát, ez rendben van. De miért van erre szüksége? Miért van szüksége egy fiatal lánynak arra, hogy napokig ne tudjon magáról? Az alkohol által fellépő „tetszhalott” állapot egyfajta mini-öngyilkosságnak tűnt a számára. De miért van szüksége arra, hogy meghaljon, akár csak napokra is?

Záporoztak Ritában a kérdések. Lassan, fokozatosan kibontakozott számára egy sajátos magyarázó elv, amely elrendezte nyugtalan gondolatait. A nővé érés lezáratlansága depresszióssá tette. De ez a depresszió nem törhetett felszínre, mert ahogy a felszínre tört volna, hatalmas mennyiségű alkohollal szabott gátat ennek. Nővé válásakor az alkoholivás oka-fogyottá vált. Most már tényleg jöhettek a férfiak.

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol depresszió filmszakadás alibi-probléma

süti beállítások módosítása