Egy pszichiáter történetei

Lancelot lovag a hármas keresztútnál gondolkodás nélkül jobbra fordult. Fürge és figyelő ember volt, bejárta a világot, tizenkilencszer sebesült meg könnyebben, ötször súlyosan, háromszor halálosan. Abban különbözött a többi embertől, hogy magáénak vallotta mások dolgát. Segített annak, aki segítségre szorult. És elpusztította, akit el kellett pusztítani. A keresztút után nem sokkal később egy városba ért. Látszólag ugyanolyan város volt, mint a többi. De csakhamar kiderült, hogy szörnyű titok lappang a városban, amiről senki nem beszél. Jelzésszerű sejtelmes utalások, célozgatások, apró félmondatos elszólások alapján a jó Lancelot hamar rájött, hogy ebben a városban nem lehet kimondani a gondolatot, nem lehet egyenesen beszélni. Bolyongásai során megtanult az állatok nyelvén. Az állatok soha nem hazudnak. Egy kandúr macska és egy nőstény foxi kutya árulta el neki, hogy háromfejű sárkány tartja régóta rettegésben a várost. Minden esztendőben egy leányt választ magának, és a lakók ellenvetés nélkül odaadják neki, hogy elragadja a barlangjába. Ezeket a lányokat azután soha többet nem látja senki. A sárkánynak négy karmos mancsa van, mindegyik mancsán öt bődületesen éles karom. Tüzet okád. Erdőket hamvaszt el. Pikkelypáncél van a testén. A gyémánt sem tudja megkarcolni. Lancelotnak egyéb sem kellett. Kiállt a város főterére a legnagyobb forgalomban, és szót kért az emberektől, majd bejelentette, hogy hajlandó megvívni a sárkánnyal. A legnagyobb meglepetésére senki nem éljenezte, sőt kövekkel hajigálták meg, ketten leköpték. A polgármester azt mondta neki, hogy jobb lenne, ha odébb állna, mert nem tartanak igényt a szolgálataira. Lancelot kíváncsian megkérdezte, miért ragaszkodnak ennyire a sárkányhoz. A polgármester csak annyit mondott, hogy a sárkánynak elévülhetetlen érdemei vannak a matahánok kiirtásában. Lancelot a világot járva sok matahánnal találkozott, sok matahán barátja is volt, nem értette, miért kellett kiirtani őket mind egy szálig.  A polgármester indulatosan elmagyarázta Lancelotnak, hogy a matahánok gonosz, kegyetlen emberek, akik megölnek mindenkit, aki útjukba kerül. A lovagnak arra a kérdésére, hogy látott-e már matahánt, a város vezetője nem-mel válaszolt. Akkor honnan tudja mindezt, kérdezte a makacs vándor. A sárkánytól, hangzott a tömör válasz. Amikor a polgármester belátta, hogy Lancelotot nem lehet eltéríteni eredeti szándékától, a városi önkormányzat elé vitte az ügyet. A városatyák egyhangúan megszavazták azt a javaslatot, hogy a város ne támogassa a lovagot a sárkány elleni hadműveleteiben. Így fegyverekkel sem voltak hajlandóak ellátni a lovagot. Végül egy rozsdás karddal, egyedül, magányosan indult el Lancelot, hogy megvívjon a sárkánnyal. Néhány állat kísérte csupán, akik bátorították őt nemes terve végrehajtásában. A város szélén lévő kis erdő közepén lévő barlangban talált Lancelot a sárkányra. A látvány megdöbbentette. Igaz, hogy három feje volt, de egyik szájüregében sem volt már foga, mind kihullott az idők folyamán. Igaz, hogy négy mancsa volt, de a mancsokon már nem volt egyetlen karom sem, mind letörött, lekopott a korábbi szörnyű csatákban.  A szörnynek jártányi ereje nem volt már, alig tudott megmozdulni, csak hálni járt belé a lélek. Lancelot - végignézve a szörny végvonaglásán –már tudta, mit kell tennie. Visszament a városba és jelentkezett az orvosi egyetemre. Amikor a felvételin megkérdezték, miért akar orvos lenni, így válaszolt: pszichiáter szeretnék lenni, mert amikor a sárkányt le akartam győzni, kiderült a számomra, hogy a szörny az emberek agyában lakozik, ott kell őt legyőzni. De legalább is megszelidíteni, tette hozzá mosolyogva.