Károly köztiszteletben álló, templomba járó, családcentrikus férfi volt egészen addig, amíg be nem töltötte hatvanadik életévét.  Abban a városban, ahol született, és ahol nevet, tekintélyt szerzett magának, csak úgy emlegették, mint a becsület bajnokát, a tökéletes férjet és szerető apát (ha ekkor meghalt volna, lehet, sírjára is ezek a jelzők kerültek volna).

A sors azonban nem egy ünnepi hangulatú, méltóságteljes temetést rendelt neki. Közbelépett egy fiatal, tüzes vérű harminc éves asszony, Kinga, aki éppen akkor vált el, és keresett magának új partnert. Egyedül álló férfit nem talált.

Károllyal régóta ismerték egymást: Károly unokáját, Kinga lányát hordta ugyanabba az óvodába. Eleinte észre sem vették egymást, később – Károly szavai szerint „varázsütésre” – felébredt benne a vágy a nála jóval fiatalabb asszony iránt. Kinga gyűlölte a férfi nélküli életet: kapóra jött neki az öregedő férfi érdeklődése. Imponált neki, hogy a város egyik legismertebb személyiségével kerülhet meghitt viszonyba.

A tucattörténetek sémáiból Károly egy csapásra kilépett, amikor – Kingával való első szerelmi légyottja után – otthon elmondta feleségének kalandját. Az asszony nem szokott hozzá az ilyen bejelentésekhez. Idegesen felnézett, és csak annyit kérdezett: folytatás lesz?

Hogyan is gondolhatsz ilyesmire, háborodott föl Károly, majd sietve igyekezett Nórát megnyugtatni. Egyszerű félrelépés, mindenkivel megtörténhet ehhez hasonló. Az élet megy tovább…

Az élet ment tovább, de egyre kevésbé zavartalanul. Mire Károly eljutott a rendelőmbe, szeretőjével naponta találkoztak. Kapcsolatukat egyre gyakoribb és hosszabb szexuális együttlétek jellemezték. Kinga szexuális nyitottságával, gátlástalanságával, „bőre rugalmasságával”, mozdulatainak „buja erotikájával” magához láncolta Károlyt, aki ebből nem csinált titkot felesége előtt.

Nóra mindenről tudott és egyre kevésbé tudta, mit kell ilyenkor egy normális asszonynak tennie. Azt hamar átlátta, hogy képtelen férjét otthagyni harmincöt év együttélés után. Azt is érzékelte viszont, hogy egyre kevésbé képes annak tudatában lenni, hogy férje most éppen a szeretőjénél van, minden nap éjszaka jön haza csapzottan, felkavartan, kommunikációra képtelen állapotban.

Károly és Nóra négy gyermeke rögtön és könyörtelenül reagált a fejleményekre: megszakították Károllyal a kapcsolatot. Ugyanezt tette baráti körének túlnyomó része is.

Károly lassan felfogta, hogy ez így nem mehet tovább. Sorra veszti el legfontosabb emberi kapcsolatait. Döntenie kell. A józan ész szabályai szerint „döntött”: egyik este bejelentette Kingának, hogy vége, nem jön többet, szakít vele, visszatér a feleségéhez.

A szexuális „megvonást” követő harmadik napon olyan erős feszültség, ingerlékenység, idegesség lépett fel, hogy Károly orvosi tevékenységét képtelen volt elvégezni, beteget jelentett, majd gyorsan megszakította az önként vállalt „absztinenciát”, és visszakönyörögte magát Kingához. Kinga „kegyesen” visszafogadta. Kezdődött minden elölről.

A rendelőmbe a hónapok óta tartó álmatlan éjszakák, az egyre hevesebb szexuális együttlétek és a rendkívül erős feszültség miatt igen rossz fizikai és lelki állapotba érkezett. Amikor a háromszög-helyzetet felvázolta, a képlet túlontúl egyszerűnek látszott. A három ember közül valakinek döntenie kell. Ha erre Károly képtelen (a sok veszteség ellenére még nem elég motivált erre), döntsön Kinga vagy Nóra, vagy mindkettő. Bármelyikük dönt úgy, hogy Károlyra a másik nő nélkül van szüksége (vagy nincs szüksége), minőségében új helyzet alakul ki.

Mindkét nővel beszéltem, majd beláttam, hogy ez az út járhatatlan. Nóra és Kinga – mintha összebeszéltek volna (holott soha nem találkoztak) – azt képviselte, hogy Károly alakította ki ezt a helyzetet, Károlynak kell megoldania (azaz döntenie a két nő között). Károly betegsége ugyanakkor éppen abban mutatkozott meg a legmarkánsabban, hogy nem tudta rászánni magát bármilyen döntésre.

Végül a helyzet akkor változott meg, amikor Károlyt szenvedélybetegként vettem kezelésbe. Szigorú szabályokat vezettünk be, átláthatóvá tettük az életét, beszűkítettük a mozgásterét. „Elvonási tüneteinek” kezelésére – átmenetileg – gyógyszereket is kapott. A „megvonás” első hetében még fel-fellángolt a vágy, mint tűzvész idején a fel-fellobbanó láng, azután fokozatosan kialudt, hogy átadja magát egy több hónapig tartó fásult, lehangolt időszaknak.

Soha nem szerette ennyire Nórát, fejtette ki Károly egyik alkalommal. „Ha valamire jó volt ez a szenvedély, arra talán, hogy megértettem, miért olyan fontos nekem a feleségem”. Nóra sokkal nehezebben dolgozta fel a történteket. Egyik éjszaka azt álmodta, hogy óvodába kell menni az unokáért, ő egy távoli földrészen van, és megpróbál repülővel odaérni időben, nehogy a férje hozza el a kicsit.