Levente és Virág házassága alapjaiban volt instabil. Levente szerette a természetet, Virág igazi flaszterlány volt, csak a városi nyüzsgésben érezte jól magát. Levente a rock-zenéért rajongott, Virágot elbűvölték Chopin zongoraszonátái. Levente a liberális nevelés híve volt, Virág visszasírta azokat a régi szép időket, amikor a nevelőnek még tekintélye volt.
A rendhez való viszonyuk is szétválasztotta őket: Levente rendetlen volt, Virág gyűlölte a rendetlenséget.
Egy közös vonás volt mindkettejükben: azt képzelték, hogy sok gyermekük lesz. Így is indult a házasság. Az esküvőn Virág már öt hónapos terhes volt. Gyorsan jött a következő: három éves házassági évfordulójukon már két gyermekük volt, Egérke és Öcsi. Most már az ismerősök, barátok is kénytelenek voltak komolyan venni őket.
A viharfelhők viszont egyre csak gyűltek. Előbb Virág csalta meg Leventét, majd Levente Virágot, egymástól függetlenül, anélkül, hogy egyikük tudott volna a másik kalandjáról. Virág félrelépése tűnt komolyabbnak. Az asszony néhány titkos légyotton megtapasztalta, milyen, amikor olyan férfival van együtt az ember, akivel fél szavakból is megértik egymást. Levente egyik munkatársnőjével jött össze, amikor egy céges rendezvényen kicsit többet ittak a kelleténél. Kapcsolatukban Virág érezte magát rosszul, nem Levente. Levente csodálta Virágot, rendkívül komoly nőnek tartotta, úgy érezte, sokat tanult tőle, és nem szerette volna elveszíteni.
Fél évvel alkalmi viszonya befejezését követően, egy születésnapi vacsora után, pezsgőivás közben Virág „őszinteségi rohamot” kapott, és bevallotta, hogy megcsalta Leventét. Levente megdöbbent: ez a lehetőség benne még elméleti síkon sem vetődött fel. Ha bármikor megkérdezte volna tőle valaki, mit tesz, ha megtudja, hogy a felesége megcsalta, Levente azt válaszolta volna minden bizonnyal, hogy magába nézett volna, miért és hogyan adott okot arra, hogy megcsalják. De a helyzet éles” volt, és ilyenkor az emberből mélyebb reakciók jönnek a felszínre. Leborult az asztalra és sírt. Virágot ez a jelenet annyira meghatotta, hogy nem rukkolt elő azzal, amit valójában szeretett volna. Nem szólt arról, hogy szeretné elhagyni Leventét.
Hetekig elemezték a helyzetet. Alig aludtak. A gyermekeket átengedték a hiperaktív nagyszülőknek, és idejük nagy részét azzal töltötték, hogy előbb Virág, majd Levente gyermekkorából építsék fel a jelent, miért lett Virág olyan, amilyen, miért Leventét választotta, és miért nem jó mégsem neki Levente mellett, Leventének miért Virág a Nő, miért nem az a számtalan barátnő, akivel Virág előtt összehozta a sors.
A hosszas beszélgetéseknek hatalmas szeretkezések vetettek véget, melyek következtében Virág újra terhes lett. A hír mindkettejüket megnyugtatta, házasságuk erejének, életképességének a bizonyítékát, és régi dédelgetett álmuk valóra válását látták a születendő gyermekben. Nyuszi megszületése nem hozta meg a várva várt eredményt, a tűz nem vált vízzé, a harmadik gyermekkel kapcsolatos tennivalók potenciálisan megnövelték kötelezettségeiket, mulasztásaikat, felerősítették azt a furcsa, kellemetlen zsibbasztó érzést, amit szülői lelkiismeret-furdalásnak hívnak, s amelynek az szolgált alapul, hogy nem tudtak megfelelni saját és egymás elvárásainak a szülői viselkedés terén.
Amikor Virág megkeresett, első beszélgetésünk során fuldoklott a sírástól. Rettenetes anyának tartotta magát. Három gyermekét imádta és gyűlölte. De leginkább magát vetette meg azért, hogy képtelen átlátni a gyermekekkel kapcsolatos tennivalók teljes spektrumát, kicsúsznak a kezéből a dolgok. Saját élete nincs. Feladta karrier-terveit, jelentős barátságok szakadtak meg a gyermekek miatt. Leventét nem érezte partnernek sem a gyermeknevelésben, sem az élet más fontos területén. Mit lehet kezdeni egy olyan férjjel, aki azt vallja, hogy a gyermek magától nő fel, ahogy „a (V)irág nő ki a földből”?! És közben hét végéket tölt a munkájával, egyedül hagyja őt a gyermekekkel, és soha semmit nem tud vele megbeszélni. Még mer Virágról, azaz róla beszélni! Egy csokorral hozott volna eddigi házaséletük során!
Forrtak benne az indulatok. Legalább ez a drága harmadik, ez a Nyuszkó, ő ne született volna meg! Hiszen akkor már tudta, de legalább is tudnia kellett volna, hogy rossz a házassága. És ami rossz, azt nem lehet újabb terhekkel feljavítani. A harmadik terhesség menekülés volt, fakadt ki belőle, menekülés a problémák megoldása elől. És most itt van egy pszichiáternél. Minden elrontott élet itt végződik.
Virág és Levente mégsem váltak el. A titok nyitja egy hatékony házasságterápia volt, amely háromnegyed évig tartott. Ebben a tudatosan alakított összecsiszolódási folyamatban – nem a múltra, hanem a jelenre koncentrálva – megtanulták, hogyan kell két embernek jól együttműködni három gyermek egészséges fejlődése érdekében.

Inez egy kulturális központ vezetője volt. Egy napon Péter állított be hozzá, a festő. Néhány festmény volt nála, és sok színes fényképet is magával hozott a képeiről. Álomszerű képeket festett. Bozontos szakálla mögül kivillant szemei azonnal magával ragadták a magányos nőt. Úgy érezte, hogy a szürreális képek megigézték, és valójában mindig is ez a stílus állt a legközelebb hozzá. Hirtelen az az érzése támadt, Péter az ő festője. Megállapodtak abban, hogy a központ – amint lehet - kiállítást rendez Péter képeiből.
Amikor felhívott, nem lepődtem meg. Hasonló típusú telefonokat gyakran kapok. Aggódó anya, aki nem érti, mi történik a „kicsi fiával”. A „kicsi fiú” történetesen már 19 éves. De lehet akár 22 vagy 25 is, nem lenne meglepő. Az anyák nyelve jól tükrözi a neveléssel kapcsolatos szemléletmódot. A felnőtt fiút gyermekként kezelő anyák tipikus kifejezése a fiúkkal kapcsolatban: „még járunk iskolába”, „nem tanulunk rendesen”, „még nem választottunk magunknak hivatást”. Ezek a mondatok pontosan jelzik az anya és a fia között meglévő szimbiotikus kapcsolatot. Vagyis a probléma lényegét.

Adél, a 22 éves lány áll a hídon, ugrásra készen. Egy hang szólítja meg, Gábor hangja. „Maga pont olyan lánynak látszik, aki valami ostobaságot készül elkövetni. Tudnék valami jobbat ajánlani…?” 
Egy fiatal nő keresett telefonon, bemutatkozott, majd hivatalos hangon közölte, hogy lánya, Zsófia, előzetes letartóztatásba került kábítószerrel való visszaélés miatt. Ekkor fordult vele a világ. A „nem tudok róla, tehát nincs probléma” típusú stratégiája összeomlott. Szembe kellett néznie a ténnyel: nem lehet tovább bízni abban, hogy Zsófia „majd kinövi egyszer azt az áldatlan kamaszkort”. Életének ez az időszaka neki sem volt felhőtlen. Legoptimistább pillanataiban arra a következtetésre jutott, hogy lánya lényegében az anyai mintát követi. Egy kicsit harsányabban, több „bulival”, több szexszel, gátlástalanabbul és lustábban. Ahogy ez a mostani generáció éli az életét.
Kelemen és Mária 20 évig éltek felhőtlen boldogságban, a hagyományos családmodell és recept szerint. Két gyermekük született. Mária a gyermekeket nevelte, és rendben tartotta belül a „házat”, Kelemen házon kívül dolgozott, házakat épített, kőművesként. Fél évvel jelentkezésüket megelőzően el sem tudták volna képzelni, hogy valami megzavarhatja ezt az évezredes tradíciókra épült harmóniát. És mégis: ez a harmónia hirtelen, napok alatt felbomlott. Mi történhetett?
Utolsó kommentek