Amikor Nikoletta úgy döntött, hogy felveszi a mohamedán vallást és a mohamedán nők számára előírt módon öltözködik, megdöbbentett mindenkit, aki régóta ismerte Nikolettát. Különösen a szülőket, akik kétségbeesve hívtak fel telefonon, és kértek, segítsek, ellenkező esetben elveszítik örökre a lányukat.
Nikoletta korábban soha nem érdeklődött a mohamedán kultúra iránt. A legnagyobb baj talán az volt, hogy semmi iránt nem érdeklődött soha addig komolyabban. A középiskolát lassú tempóban, közepesen végezte el. Vigyázott arra, hogy tanárai és osztálytársai ne jegyezzék meg a nevét. Nem barátkozott senkivel, de feltűnően visszahúzódó sem volt. Érettségi után két évig dolgozott egy étteremben pincérként, mert nem sikerült felsőfokú iskolába bejutnia. Főiskolára is csak azért jelentkezett, mert ez elvárás volt a családban, ahol mindenki értelmiségi volt: jobb híján a vendéglátóipart célozta meg.
Mint később kiderült, a mohamedán vallás iránti hirtelen érdeklődése egy találkozás hatására ébredt fel: az étteremben többször szolgált ki egy idősebb arab férfit, aki jól tudott magyarul, és akinek előadásait az életről, nőkről és férfiakról még főnöke rosszalló pillantásai ellenére is hosszasan hallgatta. A férfi szelíd volt, bölcs és végtelenül figyelmes. Legalább is Nikoletta így élte meg a férfi sokszor személyes kérdéseit, amelyekre őszintén válaszolt, és válaszait, amelyeket a lány arab kultúráról feltett kérdései csaltak ki a különös emberből.
A szülőknek javasolt recept bevált. Az otthoni beszélgetések „napirendjéről” lekerült a mohamedán kultúra, és vele együtt a csador is. Utóbbit Nikoletta két hónapja hordta, elfedve arcát a világ elől. A lány kapott egy nevet és telefonszámot azzal a rövid és látszólag közömbös megjegyzéssel, hogy az illető pszichológus, és szívesen ad tanácsot életmód-váltás esetén. Ez a mondat, szemben az „elmebeteg vagy lányom”, vagy: „neked diliorvosra van szükséged” típusú mondatokkal, amelyekre a lány heves dühkitörésekkel reagált, nem keltett Nikolettában ellenérzéseket.
Amikor eljött, csadorban volt, és csak csillogó szemét láthattam. Már az első beszélgetés során meggyőződtem arról, hogy a lány mohamedán kultúra iránti vonzódása felszínes, és csak arra szolgál, hogy „eltakarja” a mélyen fekvő problémákat. Azt is éreztem azonban, hogy ezeknek a problémáknak a feltárása hónapokat vehet igénybe. Ezért arra törekedtem, hogy minden eszközzel megszerettessem Nikolettával a pszichoterápiát. Nem volt könnyű, hiszen csak néhány beszélgetésre jött. Meg sem fordult a fejében, hogy elköteleződjön egy kétes kimenetelű, és számára áttekinthetetlen beszélgetés-sorozat iránt. Három dolgot tettem. Egyrészt igyekeztem legalább annyira felkészült lenni a mohamedán kultúrából, mint ő. Így láthatóvá vált számára, hogy valóban érdekel engem mindaz, ami most számára a „legfontosabb”. Azután különböző pszichológiai mérőeszközök segítségével megfoghatóvá tettem néhány lelki problémát, amelyek a mohamedán vallás iránti érdeklődéstől is függetlenül kimutathatók voltak nála. Végül e két dolgot összekötöttem: annak a feltételezésemnek adtam hangot, hogy a problémák, és a hirtelen jött érdeklődés között valamilyen összefüggés van, és jó lenne tovább nyomozni, hogy még pontosabban lássuk, mi zajlik a lelkében. Ezzel sikerült elérnem, hogy felkeltsem Nikolettában a késztetést arra, hogy jobban megértse magát.
Az első találkozásunk után két hónappal vette le Nikoletta magáról a csadort, és ekkortájt tárultak fel azok a belső, női identitásával összefüggő fantáziák, amelyeket kimondani is szégyellt, és amelyek elfojtásával előtérbe került a kultúraváltás gondolata. A csador elhagyása után előtűnt például testsúly-problémája, amely kora kamasz kora óta kísérte, és az a kényszerképzete, hogy ő nem is nő, és soha nem lesz igazi nő, mert kicsi a melle és nem elég lágyak az arcvonásai. A csador lehullásával megnyílt az út Nikoletta nővé válása felé.
Utolsó kommentek