Egy pszichiáter történetei

Január 3. 11 óra 30 perc: csörög a telefon, erőteljes női hang mutatkozik be, és rögtön jelzi, nem vele van a baj, hanem a férjével. „Éppen túléltük a decembert, doktor úr, nem tudom, mi ütött a férjembe…”

Zsolt, a férj, valaha sikeres bróker, mára a téli napsugár hiányától szenvedő, és szenvedését elviselhetetlen embergyűlöletbe burkoló ábrándozó, december elejétől január elejéig járt kocsmáról kocsmára. Kétszer bevitte a mentőszolgálat a kijózanítóba, ahol a „civilizált” körülmények, a „segítő” bánásmód valóban gyorsan kijózanították, de csak az első kocsmáig. Aztán ivott tovább.

Január 6. 19 óra 18 perc: csörög a telefon, bizonytalan rekedt hang csak annyit mond, „én vagyok az a részeges, aki tönkre tette a családja karácsonyát és szilveszterét, és nem szívesen, de eljönne Önhöz, hogy a család megnyugodjon”…

Január 9. 16 óra 3 perc: A negyvenes férfi akár egy öregember, összegörnyedve jön be, nem néz a szemembe, keze reszket, két napja nem ivott. Felesége, Katalin kíséri. Az asszony sugárzó nyugalma és magabiztos megjelenése éles ellentétben áll a férj tétova viselkedésével. Úgy tűnt, hogy az ámokfutás lecsengett. Éreztem, van legalább két hetünk arra, hogy kinyomozzuk, a felszín mögött mi történik Zsolttal valójában.

Január 11. 16 óra 50 perc: Az első, hevenyészett diagnózis - „december-szindróma”. Miért a decembert éreztem először kulcsfontosságúnak mindabban, amit Zsolt és a családja az elmúlt időszakban átélt?  Zsolt és Katalin szerint a decembert megelőzően Zsolttal „semmi baj nem volt”. Legalábbis, tegyük hozzá, semmi feltűnő. Ahogy a karácsony egyre közeledett, Zsoltnál egyre súlyosabb alkoholprobléma jelentkezett. A két ünnep között csökkent az ivás, de mielőtt megszűnt volna, a szilveszter újra felszította az alkohol iránti sóvárgást. Nem véletlen tehát, hogy Zsolt karácsonyhoz való viszonya került először a vizsgálódás homlokterébe.

Január 15. egész nap: Nem hagy nyugodni Zsolt és Katalin viselkedésének különbözősége. Miért olyan fölényes, sőt diadalittas az asszony? Valamiért érdekelt abban, hogy Zsolt nyomorultul legyen? Az alkoholivás kettejük küzdelmének egyik terepe? De miért éppen decemberben? Milyen volt a tavalyi karácsony? Egyáltalán: hogyan él e két emberben a karácsony? Milyen múltbéli karácsonyokat hurcolnak magukkal?

Január 19. 14 óra 40 perc. Az óra háromnegyed részéhez közeledve néhány kérdésre választ kaptam. A tizennyolc éves házasság első időszakában Zsoltnak választott szakmájában minden sikerült. Katalin – bár diplomát szerzett már - otthon maradt, nevelte a gyermekeket és egyre nagyobb áldozatnak érezte magát, hogy a családja miatt fel kellett adnia szakmai karrierjét. Évekkel ezelőtt fordult a kocka. Zsoltot egyre több kudarc érte, Katalin újra munkába állt, és sikert sikerre halmozott. Kettejük rejtett rivalizációja egyértelműnek látszott.

Január 25. 17 óra 24 perc: Kezdem megérteni, miért decemberben indult Zsolt rohama a családi ünnep lerombolása felé. Évek óta kínos és nehéz karácsonyokat éltek át. Zsolt – gyermekkori emlékeinek hatására – sokat várt minden karácsonytól. Katalin – rengeteg munkahelyi teendői miatt – nem tudott elég időt fordítani arra, hogy kidíszítse a lakást és több fogásos ételeket készítsen. Legfőbb „bűne” volt, hogy nem tudott bejglit sütni. Zsolt szerint nem karácsony az az ünnep, amikor nincs bejgli. „A bolti bejgli pedig nem bejgli.” Bár jellemzőnek tűnt, mégis úgy éreztem, Zsolt most „mellébeszél”.

Január 28. 18 óra 23 perc: A „december-szindróma” mögött a szeretet elvesztésétől való félelem húzódik meg. Zsolt apja karácsony előtt két nappal költözött el otthonról, nyomasztó karácsonyokat hagyva maga után. Minden olyan karácsony, amely nem hasonlított arra a karácsonyra, amikor még együtt volt a család, Zsoltban tragikus érzeteket keltett. Eleinte sikerült ezt valahogy lerendeznie magában. De ahogy munkával kapcsolatos ügyei egyre rosszabbul mentek, egyre kevésbé volt képes rá. Ezen a télen pedig a „ha már rossz, legyen minél rosszabb” típusú megoldás született.

Az alkohollal Katalin egyszerűen nem tudott mit kezdeni, tehetetlennek érezte magát. Gyűlölte az alkoholt és mindazokat, akiknek alkoholos a lehelete. Ezért nem találta meg Zsolt  alkoholos ámokfutásának ellenszerét. Minden oka meg volt rá. Zsoltnak ez a viselkedése apját juttatta eszébe. „Jaj doktor úr, szerettem volna elkerülni, hogy olyan karácsonyaink legyenek, mint amilyeneket apám idézett elő italozásával, és most minden kezdődik elölről...”

Zsolt és Katalin így gabalyodott bele egymás életébe. Sok-sok tisztázó beszélgetés van még hátra ahhoz, hogy a két ember újra a legjobbat hozza ki egymásból.