Morcosan lépett be az ajtón, és az első beszélgetés alatt végig morcos maradt. Bár segítő kapcsolatunk során arcjátéka nem sokat változott, Egont később már egyáltalán nem láttam morcosnak. Ő ilyen volt: nem mosolygott, ráncolta a homlokát, vonogatta a vállát, ritkán nézett a szemembe. Ekkor múlt tizenhárom éves, és a szülei „alig bírtak vele”.
Egon nem kereste pszichiáterek társaságát, talán azt sem tudta még, létezik ilyen mesterség. Anyja hozta el. Mirella 33 éves volt, tele kételyekkel, bizonytalansággal, görcsökkel. Egyet biztosan tudott: fiának pszichiáterre van szüksége. Első kérdése az volt, hogy ő is beszélhet-e velem. Amikor magától értetődően igent mondtam, felcsillant a szeme. Ömlött belőle a szó. Fia maga volt a megtestesült gonoszság, aki minden csínyjét azért teszi, hogy anyját bosszantsa. Egon arcán néha furcsa fintor suhant át, jelezve, hogy nem mindig ért egyet anyjával. De meglepően békésen hallgatta végig Mirella mondandóját. Látszott rajta, nem először hallja mindezt.
Aztán Egontól két órán keresztül egy serdülőkori strukturált interjút vettem fel, amelyből elsősorban családi és pszichológiai problémák tárultak elő. Szüleivel, elsősorban anyjával, folyamatos konfliktusban volt. A konfliktus nem a szavak szintjén zajlott. Amikor úgy érezte, anyja megbántotta, rápattant a biciklijére és kilométereket hajtott vele. Mirella Egon apját küldte utána, amikor már annyira szorongott Egon holléte miatt. Az apa sokszor éjszakába nyúlóan nyomozott Egon után, míg végre megtalálta.
A legnagyobb aggodalmat – a veszélyes biciklizés mellett - az váltotta ki, hogy Egon sok tantárgyból bukásra állt. Ennek egyik oka volt, hogy a fiú nem szeretett olvasni, nem szeretett semmit, amely írással, betűkkel volt kapcsolatban. Ő a tettek embere volt. Különleges gyakorlati érzéke, kézügyessége már három éves korában megmutatkozott, amikor megszerelte apja elromlott villanyborotváját.
Hogy miért szűkült be Egon érdeklődése a kamaszkor kezdetén a biciklizésre, csak találgatni lehet. Ez a kérdés rajtam kívül igazán senkit nem érdekelt. Én megelégedéssel nyugtáztam, hogy legalább valami érdekli őt. Szinte mindent tudott a biciklizésről, legkülönbözőbb válfajairól, nehézségi fokairól, a különböző veszélyességű gyakorlatok kivitelezésének feltételeiről. A kezelés kulcskérdésének egyre inkább az tűnt, hogy ez a jóra való fiú miért látszik ’gonosznak’ anyja szemében.
Anyja minden alkalommal elkísérte fiát, és egyre több időt kért magának a személyes beszélgetésekre. Aztán egyszer csak előállt a javaslattal: szeretne ő is kezelésbe jönni. Mirella első találkozásunk óta komoly belső vívódásokat élt át. El kellett jutnia addig a felismerésig, hogy nem a fia, hanem ő a páciens. Erre kevés anya képes. Aztán négyszemközti beszélgetéseink során feltárta apjával való súlyos konfliktusát.
Mirella apja katonatiszt volt, és magasra jutott a ranglétrán, de hamar nyugdíjazták. Otthon nem tudta magát elfoglalni, megkeseredett ember lett, és ellenségessé vált a világgal szemben. Ebből bőven kijutott a feleségének és a gyermekeinek is. Mirella emlékei szerint megalázó módon bánt vele, minden kezdeményezését erőszakos módon csírájában elnyomta, hasznavehetetlen „embriónak” tartotta.
Mirella minden kapcsolatát megszakította apjával. Azt sem tudta, hogy az anyjától való elválást követően újra nősült-e. Egon soha nem látta nagyapját.
Hosszú terápiás folyamat kezdődött közöttünk, amelyben Mirellának legalább két dolgot kellett tisztáznia magában. Az egyik: Egon nem azonos az apjával, bármennyire is őrá emlékezteti. Így azokat az indulatokat sem érdemli meg, amelyek apjával szemben élnek benne. Ahogy erre a belátásra eljutott, Mirella megtanulta kezelni, pontosabban okosan szeretni fiát. Egon ezt azzal „hálálta meg”, hogy év végén nem bukott meg egy tantárgyból sem. A veszélyes biciklizésről azért nem mondott le.
A másik: meg kellett tanulnia, hogy két apja van. Az egyik: akivel elvágott minden fonalat. Akiről nem tudja, most mit csinál, él-e még egyáltalán. Aki akár egészen más ember /lett/, mint amilyen gyermekkori emlékeiben él. Akit akár fel is hívhatna telefonon.
De van egy másik apja is. Ő az igazi probléma. Ennek az apának semmi köze nincs ahhoz az apához. Ez az apa a lelkében él csupán. A gonosz, a szörnyeteg, a gazember. A lelki látóterébe befészkelt ’rossz apa’ folyamatosan mérgezi Mirella életét. Ezzel az apával van dolga Mirellának, ezt az apát kell átdolgoznia.
Mirella szívósan jön, lefekszik a díványra, mesél álmairól, munkájáról, emlékeiről. Hamarosan fel fogja hívni valóságos apját telefonon és megkérdezi tőle, hogy van.
Utolsó kommentek