Egy pszichoterapeuta mindennapi feladatai közé tartozik arra bátorítani páciensét, hogy fedezze fel életében az ismétlődő hibákat (amelyeket akár típushibáknak is nevezhetünk). Például az egyik nőpáciensem arról panaszkodott, hogy minden párkapcsolata egyféleképpen ér véget: a férfi elhagyja őt. Ekkor arra buzdítom a pácienst, gondolja végig, mit tesz azért, hogy elhagyják. A konkrét esetben a hölgy arra ébredt rá, hogy „megfelelési kényszere” van a párjával szemben, és ez személyisége fontos, meghatározó vonásainak feladásából áll. Magyarán: a párkapcsolatban elveszíti egyéniségét, felolvad egyfajta – a csecsemőkort idéző – szimbiózisban, és ilyenkor érzi biztonságban magát. A terápia során, „mai eszével”, a hölgy fokozatosan elhagyta a mindenáron megfelelni való akarás vágyát, és határozottabban mert új párkapcsolatában bizonyos elveket, értékeket érvényesíteni. Az eredmény nem maradt el, kapcsolata tartósnak bizonyult, azóta egy gyermeket is szült. De a pszichiáter is tévedhet, és jó minél hamarabb belátni ezt. Egy ízben, több éves pszichoterápiás kapcsolatban túlságosan pongyolán fejeztem ki magam és a páciens kilépett a terápiából. Nem szabad elfelejtkeznünk arról, a kimondott szónak mekkora ereje van. A „mit kellett volna másképp csinálnom” típusú kérdést érdemes naponta feltennünk. Fejlődésünk egyik mozgatója lehet.