Amikor belépett az ajtón, már láttam, hogy nem mindennapi ember. Tágra nyílt kék szemeivel rám nézett, majd kezembe nyomott egy füzetet és csak annyit mondott: „ami ebben benne van, doktor úr, abból sok mindent megtudhat.”

Pillanatok alatt átfutottam az írást. „Szüleim óvodás koromban elváltak. Apu megismerkedett egy nővel, és megcsalta anyut. Szeretett volna bocsánatot kérni, úgy tudom, meg is tette, és anyu megbocsátott neki, de apu újra megcsalta őt, és ezután végleg különváltak. Végül azzal a nővel is szakított.

APÁM ALKOHOLISTA

Megismerkedett a második feleségével, akitől született még egy fia. Gyakran látogattam a kis öcsémet, de apu italozása miatt ez a házassága is tönkrement.

Végül ismét új kapcsolatot teremtett egy szintén alkoholista nővel, akivel a mai napig együtt él, de talán már a különböző pszichés betegségek miatt kevesebbet vagy egyáltalán nem (?) isznak.

Én mindig vártam őt, de sokszor becsapott, késett vagy nem jött, de azért én már talán nem haragszom rá (annyira) és szeretem őt.

Miután ketten maradtunk anyámmal és ő dolgozni járt, én a legtöbbször magam voltam. Kicsi koromban sokat olvastam és hamarosan önállóan jártam iskolába, sőt egyenesen megtiltottam anyunak, hogy elkísérjen. Az általános iskola után elvégeztem egy szakmunkás iskolát, de itt már sok gond volt a tanulással, bár évet nem ismételtem. Munkába álltam, barátnőm – nőim lettek. Bevonultam katonának.

ÉN DROGFÜGGŐ

Leszerelésem után a haverjaimmal megismerkedtem a drogokkal, köztük a heroinnal, aminek a rabja lettem.

Megismerkedtem egy haverom húgával, akivel összeköltöztem.  Neki az előző házasságából volt egy kislánya. Később közös gyermekünk – kislányunk született. Drogozásom miatt börtönbe kerültem, majd a szabadulásom után visszaszoktam és akkor a lánnyal szakítottunk.

Kapcsolatba kerültem egy szintén drogfüggő lánnyal, akibe, azt hiszem, még mindig szerelmes vagyok. De már szakítottunk.

ÉS AZ ANYÁM?

Az anyám furcsa egy szerzet. Az a véleménye, hogy apám azért alkoholista, mert szereti az alkoholt, én azért vagyok drogfüggő, mert szeretem a drogot. Ilyen egyszerű.

Hát nem. Nem ilyen egyszerű. Egy hónappal ezelőtt használtam utoljára heroint. Gyógyszer nélkül, minden nélkül, csak úgy, leálltam. Ha annyira szeretném a drogot, ezt nem tudtam volna megtenni. Jobban szeretem magamat, az anyámat, az apámat, a lányomat.

Napok óta készülök arra, doktor úr, hogy önnel találkozzam. Az egyik haverom szerint én hülye vagyok, mert akkor megyek orvoshoz, amikor már nincs is szükségem a segítségére, hiszen magamtól leálltam. Nincs igaza. Magamtól leálltam, de totális üresség az életem. Egyetlen, amire támaszkodhatok, a remény. Én vagyok a Remény”.

Amikor eljutottam az írás végére, felnéztem. Nagy kerek szemeivel mosolygott rám. Azt éreztem, egy három éves kisfiú ül velem szemben, aki azt kéri, fogadjam örökbe és neveljem fel. Úgy neveljem fel, heroin nélkül.

Újra kezet fogtam vele. „Örülök, hogy eljutott hozzám.”

Két éves közös munkánk során  Remény újra tanult beszélni, járni, olvasni, írni. Már szobatiszta. Hamarosan iskolás lesz.