Amikor Dalma gyermektelen házassága véget ért, úgy érezte, meg kell ünnepelnie egy fogadalommal: többé nem gyújt rá. Erős dohányos volt, három doboz cigarettát is elszívott egy nap alatt. Most mégis úgy érezte, „tiszta lappal és tüdővel” kezdi az új életet.

Hetekig kóválygott, szédült, hányingere volt. Alig emlékszik vissza az elvonás néhány hetének részleteire, szinte minden kiesett abból az időből. Egy valamire viszont jól emlékszik: úgy tudta átvészelni az erős elvonást, hogy ahányszor cigarettára kellett volna gyújtania, megevett egy almát.

Hamarosan új társra lelt: nyolc kiegyensúlyozott év következett. Aztán ennek a kapcsolatnak is vége lett. Ekkor Dalma elkezdett alkoholt inni. Eleinte csak étkezéshez, később már inkább a hatás kedvéért. A hatás pedig nem maradt el: kevésbé érezte magányát.

Amikor nyugdíjba került, megint úgy érezte, lépnie kell: alkoholizmusát fel kell számolnia. Elővette a cigarettánál már jól bevált saját receptjét, naponta másfél kilogramm almát vásárolt, megivott még egy pohárkával kedvenc borából és elkezdte az elvonást.

Sikerült zökkenőmentesen leállnia az alkoholivással. Négy hónappal az utolsó pohár után keresett meg, mert egy szakembertől szerette volna megtudni, jó úton jár-e. Doktor úr, egy valamitől félek, kezdte, ha véletlenül elfelejtek almát vásárolni, egyre inkább úgy érzem, hiányzik. Nem vagyok én almafüggő?

Megnyugtattam, sőt megdicsértem a kiváló ötletet. Az alma a nikotin esetében megelőzte az elhízás problémáját. Jól helyettesíti az alkoholt, ezáltal a függőségigényt is kielégíti anélkül, hogy veszélyt jelentene a szervezet működésére. Nem is szólva az almában lévő vitaminokról. Ne hagyja abba, kértem, mindenképpen folytassa az almakúrát, még akkor is, ha úgy érzi, nem tudna már alma nélkül élni. És Dalma – most már orvosi tanácsra - továbbra is eszi az almát.

Kíváncsi vagyok, vajon az olvasók között van-e olyan, akinek hasonló tapasztalatai vannak az almával. Ha van, arra kérem, írja meg.