Ideális páciensnek tűnt. Hetekig várt rám, mert az első telefonbeszélgetésünk után sokáig nem tudtam fogadni. Ilyenkor – ha sürgősen orvosolandó problémáról van szó – más kollégát ajánlok, mint ebben az esetben is. De ő nem fogadta el ajánlatomat. „Évek óta készülök, hogy eljöjjek önhöz, kivárom azt a néhány hetet”, mondta, és valóban megvárta, amíg újra elkezdtem a rendelésem.
Az első találkozáskor az a benyomásom alakult ki róla, hogy tudja, mit akar. Évekig érlelte magában a döntést, aztán döntött: véget vet a jelenlegi helyzetnek, amely annyi szenvedést okozott az életében. De mi volt ez a helyzet? Nárcisz 10 éve élt a férjével – kamaszkori szerelmével – boldogtalanul. A férj – számítógép szakértő mérnök – rajongásig szerette Nárciszt egészen addig, amíg el nem végezte az egyetemet. Aztán fokról fokra munka-alkoholista lett, azaz úgy „használta” a munkát, ahogy az alkoholbetegek az alkoholt. Nárcisz gyermekorvosként, bármennyire is szerette a gyermekeket, soha nem helyezte szakmai munkáját a férjével való kapcsolat elé. Igényelte Csongor társaságát, jól érezte magát vele, azt tervezte, hogy sok gyermekük lesz. Csongor viszont hallani sem szeretett volna gyermekekről. „Nem vagyok apának való”, mondogatta, de Nárcisz ezt nem hitte el. Nárcisz semmit nem hitt el, amely álmaival összeegyeztethetetlen volt.
Amikor Nárcisz megkeresett, megpróbált arról meggyőzni, hogy belátja, élete párja nem Csongor. Arra kért, abban segítsek, hogy lélekben megszabaduljon a férjétől. „Nem vagyunk egymáshoz valók”, mondta, „el akarok válni tőle. De nincs elég erőm hozzá.”
Biztosítottam, hogy segíteni fogok neki. Jeleztem azt is, hogy nem abban segítek neki, hogy elváljon a férjétől. Inkább abban, hogy ezt vagy bármilyen más döntését úgy hozza meg, hogy minél jobban megértse belső vágyait, igényeit. A lehető legjobb döntés meghozatalában szeretnék neki segíteni. Nárcisz elfogadta a javaslatomat. Hetekig, hónapokig járt lelkesen hozzám. Igyekeztem az analitikus pszichoterápia szabályai szerint a lehető legkevésbé sem befolyásolni Nárciszt abban, milyen témát hoz a találkozásaink során. Nárcisz azzal tévesztett meg (mert megtévesztett), hogy nagyon markáns és fontos témákat hozott. Ha érdektelen beszélgetéseket folytattunk volna, ennek hamarosan véget vetettem volna azzal, hogy szembesítem Nárciszt a megállapodásunkkal, a közösen kialakított terápiás céllal. Felhívtam volna a figyelmét arra, hogy hetek óta jár hozzám, és semmi érdemi mondandója nincs a számomra. Akkor miért jön? Miért jár hozzám? Mi a tulajdonképpeni célja azzal, hogy eljön, és kerüli a kényes kérdéseket?
Nárcisz csak az első alkalommal beszélt Csongorról. Majd sokáig ki sem ejtette férje nevét a száján. Viszont előtérbe került viszonya a cigarettával. Az első tíz óra a cigaretta körül forgott. Hogyan szabaduljon meg tőle? Miért kötődik ennyire ahhoz a néhány szálhoz? Miért nem sikerül végérvényesen elhatároznia, hogy abbahagyja a cigarettaszívást? Sokat törtem a fejem azon, mit jelent ez a gyors témaváltás. Arra gondoltam, a cigarettához való viszony párhuzamba állítható a férjével való viszonyával. Hiszen Csongortól is úgy szeretne megszabadulni, ahogy a cigarettától, miközben mindkettőhöz kötődik. Ráadásul a cigaretta még szexuális szimbólum is…
Amikor éppen eljutottam ahhoz a pillanathoz, hogy megemlítem Nárcisznak a cigaretta és a férje közötti analógia lehetőségét, és azt, hogy az elmúlt találkozások során megbeszéltek tanulságai hogyan fordíthatók vissza az eredeti probléma további tisztázása irányában, az asszony hirtelen témát váltott. Újabb tíz óra következett férj és cigaretta nélkül. Nárcisz a munkahelyéről indított hallatlanul érdekes eszmefuttatásokat. Ambivalenciája (szerette és utálta a munkahelyét, egy szétesőben lévő kórház egyik osztályát egyszerre) megdöbbentett: a munkahely egy sorba került Csongorral és a cigarettával. A szexualitást a munkahelyén egy rendkívül vonzó főorvos képviselte, aki – Nárcisz állítása szerint – hevesen udvarolt csinos beosztottjának…
Próbáltam kitalálni, mi jön ezután. Talán apjával vagy anyjával való ellentmondásos viszonya? Egyáltalán, van Nárcisznak férje? A dohányszag egyértelművé tette, hogy tényleg dohányzik. Hogy dolgozik-e, nem tudom. De miért beszélne akkor egy nem létező munkahelyről és fiktív főnökéről, akihez vonzódik? Mit akar ez a nő valójában?! Miért éppen engem szemelt ki, hogy beavasson életének olyan dolgaiba, amelyek talán nem is léteznek?
Amikor eljutottam annak belátásához, hogy alibikezelés folyik, vagyis Nárcisz úgy tesz, mintha akarna valamit, én úgy teszek, mintha kezelném, valójában azonban nem történik semmi, vártam a következő találkozást, hogy ezt a felismerésemet megbeszéljem Nárcisszal. De nem jött el a következő órára. Egy levelet kaptam tőle, amelyben tájékoztatott, hogy eredményesnek értékeli a kezelést: sikerült erőt merítenie ahhoz, hogy elköltözzön Csongortól. A dohányzást is abbahagyta és munkahelyet váltott. „Aranyba foglalom a nevét, doktor úr”, írta, és nem jött többet.
Utolsó kommentek