Egy gyógyító pszichiáter szubjektív feljegyzései

Tanulságos történetek a terápiák világából

dr. Gerevich József

dr gerevich józsef: Gerevics portre for web

Gerevich dr a Facebook-on

Kövesse Gerevich dr legfrissebb bejegyzéseit a Facebook-on is

Filmpszichológiai villanások

A nagy érdeklődésre való tekintettel, és mert összeállt belőlük egy nagyobb csokor, Gerevich dr filmes bejegyzéseinek egy új blogot indítottunk: mozis.blog.hu

Utolsó kommentek

  • puzsu: Minden válasz ott ÉL bennünk, mert mindannyian megkaptuk a TUDÁS csíráit! Az önismeret és az önbizalom erősítése minden dolog ALAPja! MenjÉL bátran, indulj tovább, hiszen a megtapasztalás fontos dol... (2018.06.06. 16:50) Mese a néma lányról
  • György Fekete: "Sándort kíváncsivá tette, hogy miért jár hozzám, mi (ki) vagyok neki, mit akar tőlem..." Efféle érdeklődésre azok a "betegek" nyílnak meg, akik érzik, hogy orvosuk egyenrangú embernek tekinti őke... (2017.11.22. 11:00) A zugivás dilemmái
  • byron: Tisztelt Doktor Úr! Tudna valamilyen szakirodalmat, segítő irodalmat ajánlani zugivóból alkoholistává váló személy, illetve hozzátartozója számára? Tudom, hogy az ilyen szenvedélybeteg kezelése ugy... (2017.06.30. 12:37) A zugivás dilemmái
  • Anlagan: Sokszor ilyen esetek mögött találkoztam, azokkal a férfiakkal is,akiknek valamiféle illúzió volt a másik nemmel szembeni elvárásuk. Jobb nőt, más milyet akarnak, nem volt felvállalható az,akivel meg... (2016.05.05. 08:22) Vonakodó férfiak
  • tomasszo: Repetitio mater studiorum. (2015.12.09. 07:31) Drog vagy még rosszabb (avagy a harmadik út)
  • Utolsó 20

Társas magány

2014.06.21. 17:29 Dr. Gerevich József

társas magány.jpgHiába vette körül „szerető család”. Férje, gyermekei mind „jót” akartak neki. Szenvedtek attól, hogy évtizedek óta iszik. Olyan asszonyt, feleséget, anyát szerettek volna, mint a „többi”, amilyent a szomszédban, a barátok között, filmeken lehet látni: józan, okos, szívós, gondoskodó, két lábbal a földön járó, és hátán hordja a családot. Ő nem ilyen asszony volt.

Boglárka apja alkoholistaként halt meg, súlyos májbetegségben. A nagyszülei szerint mindenben hasonlított az apjára. Olyan volt az orra, a szeme, a bőre és még a hangja is. De leginkább abban hasonlított rá, hogy ő is szeretett inni. Húsz éves korában már naponta ivott, igaz, akkor még csak társaságban.

Akkor lépte át azt a bizonyos láthatatlan határt az ivás és a kóros ivás között (ha van egyáltalán ilyen határ), amikor férjhez ment. Pedig szerelmi házasság volt. Férje, János, szép szál, nagy darab ember volt. Apjára hasonlított egy dolgot kivéve: soha egy kortyot sem ivott. Nem tudta, milyen az az ember, főleg, ha nő, aki viszont szeret inni. Boglárka kizárólag bort ivott, fehér bort, szárazat, finomat. Lassan kortyolgatott, közben egész testét áthatotta egyfajta meleg zsibbadás.

Már két lánya és fia is megszületett, amikor János úgy döntött, hogy nem nézi tovább Boglárka napi kortyolgatásait. Alkoholelvonó kúrára vitte, ahol vízben feloldott tablettákat kellett lenyelnie, majd alkoholt innia, és amikor már olyan rosszul volt, hogy úgy érezte, nem bírja tovább és üvölteni szeretett volna, meghányatták. Az alkoholról ezzel a módszerrel nem szokott le, az elvonókúrákról igen.

János megtiltotta neki, hogy elmenjen dolgozni. „Az asszonynak otthon a helye, a gyerekek mellett”, mondta, és nem tűrt ellentmondást. Boglárka így otthon maradt, és gondoskodott a gyermekekről és a férjéről. És ivott. Eleinte csak este, amikor a lányok és a fia már aludtak, később nap közben is. Amikor megismerkedtünk, már reggel is ivott, elszívott hozzá egy cigarettát, megitta kávéját, és elkezdte a napot.

Amikor a férje és a gyermekei meglátták a szemén, hogy alkohol hatása alatt van, összebeszélés nélkül egyféleképpen cselekedtek: azonnal kimentek a szobából. Ivásával mindig egyedül maradt.

Egyik fiát annyira ingerelte anyja ivása, hogy egyszer agyba-főbe verte emiatt. Boglárka csak bámult rá, kitágult szemekkel, és ennyit mormogott: „ nem ezt érdemlem a fiamtól…”

Az egész család megoldhatatlan problémaként élte meg a családanya alkoholizmusát. Férje válással fenyegetőzött, üvöltözött Boglárkával, néha jól elverte, majd becsapta a lakás ajtaját, és napokig Boglárka felé sem nézett. Két nap múlva felhívta, és kedves, lágy hangon annyit mondott a telefonba: „tudod, hogy nagyon szeretlek. De addig nem jövök haza, amíg abba nem hagyod az ivást.” Boglárka gyűlölte a magányt, és még több alkohollal igyekezett ellensúlyozni azt.

Én voltam az első Boglárka életében, aki nem azzal büntettem, ha ivott, hogy kimentem a szobából, magára hagyva őt nyomorúságában. Tudta, hogy minden helyzetben számíthat rám, akár ivott, akár nem. Ismerkedésünket követően még néhányszor nem tudta megállni, hogy ne igyon. Ha ivott, azonnal felhívott, és izgatottan vallotta be, hogy „megcsalt, most az alkohollal tartja a terápiás kapcsolatot, nem velem”. Én ilyenkor megköszöntem a hírt, és amikor legközelebb találkoztunk, részletesen megbeszéltük, mi történik ilyenkor. Az automatikus ivás ekkor már helyzetfüggővé vált: csak akkor ivott, ha feszültségek támadtak fontos emberi kapcsolataiban. Később megtanulta ezeket a helyzeteket is kezelni. Az alkohol továbbra is része maradt az életének. Arra is képes volt, hogy megtanulja az alkohol ártalommentes használatát: hetente egy-két alkalommal ivott csak, egy jóízűen elfogyasztott vacsora után.

Szólj hozzá!

Címkék: alkoholizmus társas magány kontrollált ivás

A bejegyzés trackback címe:

https://drgerevich.blog.hu/api/trackback/id/tr136396359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.