Egy gyógyító pszichiáter szubjektív feljegyzései

Tanulságos történetek a terápiák világából

dr. Gerevich József

dr gerevich józsef: Gerevics portre for web

Gerevich dr a Facebook-on

Kövesse Gerevich dr legfrissebb bejegyzéseit a Facebook-on is

Filmpszichológiai villanások

A nagy érdeklődésre való tekintettel, és mert összeállt belőlük egy nagyobb csokor, Gerevich dr filmes bejegyzéseinek egy új blogot indítottunk: mozis.blog.hu

Utolsó kommentek

  • puzsu: Minden válasz ott ÉL bennünk, mert mindannyian megkaptuk a TUDÁS csíráit! Az önismeret és az önbizalom erősítése minden dolog ALAPja! MenjÉL bátran, indulj tovább, hiszen a megtapasztalás fontos dol... (2018.06.06. 16:50) Mese a néma lányról
  • György Fekete: "Sándort kíváncsivá tette, hogy miért jár hozzám, mi (ki) vagyok neki, mit akar tőlem..." Efféle érdeklődésre azok a "betegek" nyílnak meg, akik érzik, hogy orvosuk egyenrangú embernek tekinti őke... (2017.11.22. 11:00) A zugivás dilemmái
  • byron: Tisztelt Doktor Úr! Tudna valamilyen szakirodalmat, segítő irodalmat ajánlani zugivóból alkoholistává váló személy, illetve hozzátartozója számára? Tudom, hogy az ilyen szenvedélybeteg kezelése ugy... (2017.06.30. 12:37) A zugivás dilemmái
  • Anlagan: Sokszor ilyen esetek mögött találkoztam, azokkal a férfiakkal is,akiknek valamiféle illúzió volt a másik nemmel szembeni elvárásuk. Jobb nőt, más milyet akarnak, nem volt felvállalható az,akivel meg... (2016.05.05. 08:22) Vonakodó férfiak
  • tomasszo: Repetitio mater studiorum. (2015.12.09. 07:31) Drog vagy még rosszabb (avagy a harmadik út)
  • Utolsó 20

A rossz anya

2012.10.25. 21:34 Dr. Gerevich József

www tvn hu 60d443205fd7a6db7497053cb1f51dccMosolygós, negyven év körüli asszony keresett fel azzal, hogy házassági kapcsolatának rendezésében kér segítséget. De ha úgy látja, érdemes járni hozzám, más, ennél is fontosabb dolgokról szeretne velem gondolatot cserélni.

A „férj-ügy” viszonylag gyorsan rendeződött. Mária erőre kapott a beszélgetéseinktől, hamar a sarkára állt, és olyan jól képviselte a saját érdekeit férjével szemben, hogy a megszeppent férfi elfogadta valamennyi feltételét.

A páciensek nagy része ilyenkor szépen elköszön. Mosolygós Mária nem ezt tette. Súlyos terhet cipelt a vállán: az anyját.

Hogy lehet egy anyát súlyos teherként cipelni? Mária szerint fizikai reliktumok is őrzik az anyjával kapcsolatos rossz emlékeket. „Nagyon szerettem kisöcsémet, igyekeztem sokat törődni vele. Egyszer szerettem volna megigazítani ágyában a lepedőt, és kivettem az ágyból. Anyukám ekkor bejött és rettenetes ordítozásba kezdett. Elmondta, majd elmondja Apának, mit tettem, és tőle majd jól kikapok. Könyörögtem, inkább ő verjen meg, de hajthatatlan volt. Amikor apám hazajött, jól fültövön vágott. Szörnyen fájt. Berepedt a dobhártyám. Azóta sem hallok erre a fülemre.”

Egyszer megtörtént Máriával, mikor édesanyjával lement vásárolni a fűszereshez, hogy az anyja ott felejtette. Amíg Mária bámészkodott a boltban, az anyja elfelejtette, hogy a lányával van. Egy néni segített, hogy Mária hazataláljon.

A családi ünnepekre Mária különösen nem szívesen emlékezett vissza. Volt olyan húsvét és karácsony, amikor anyja ki akart ugrani az ablakon. Mivel egy lakótelepen, a nyolcadik emeleten laktak, Mária ilyenkor pánikba esett. Amikor anyjának – az apjával való korai válása után – éppen nem volt partnerkapcsolata, rengeteget veszekedett a gyermekeivel. Mindenért azonnal „felkapta a vizet”. Ha Mária születésnapján kapott valamilyen ajándékot – nem minden születésnapon történt ez meg, mert néha elfelejtette a gyerekei születésnapját - azt rendszerint egy veszekedéssel rögtön visszakérte.

A legszörnyűbb emlékei közé tartozott, hogy anyja azzal fenyegette meg, intézetbe, állami gondozottak közé küldi őt és öccsét. Ez nemritkán fordult elő. Több alkalommal össze is pakoltatta velük a ruháikat, felszólítva őket az indulásra.

Mit lehet tenni egy belső anya-képpel, amely tele van gonoszsággal, tehetetlenséggel és az anyaságra való alkalmasság hiányával? Mit lehet tenni ezzel annak tudatában, hogy amíg haragban van az ember az anyjával a lelkében, kétséges, hogy jó anyává tud-e válni? A férfiakkal való kapcsolatokról nem is beszélve.

Mária – bátorításomra – átjutott az „anyámról vagy jót vagy semmit” dilemmán. Amíg hozzám járt, megosztotta velem mindazokat a keserű emlékeket, amelyek a lelkét nyomták és tabuként kibeszélhetetlenek voltak. A férjével való konfliktus megbeszélése során felszakadtak a múlt zsilipjei, és előtörtek az indulatok. Mert, tudott haragudni az anyjára. Aztán az indulatok is alább hagytak. Máriának túl kellett lépnie az anyjával való konfliktuson is, úgy oldva meg azt, hogy megbocsátott neki. Mivel első találkozásunkkor Mária anyja már nem élt, az élő, hús-vér anyával már nem volt módja lerendeznie semmit. Mindössze annyit tehetett, hogy anyja születésnapján a temetőben elhelyezett egy nagy koszorút. Ráíratta: „szerető lányod, Mária, elfogadva Téged, de nem követve".

7 komment

Címkék: megbocsátás rossz anya

A bejegyzés trackback címe:

https://drgerevich.blog.hu/api/trackback/id/tr594870392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chamaeleon 2012.10.30. 08:55:31

Mary Usha nővér: A gyógyulás rejtett forrásai című könyvében találkoztam először a megbocsátás ezen formájával.
Tetszik, de nekem még nem megy. Talán, mert akinek nekem kéne megbocsátani még él. Nem is haragszom.
A fájdalmat viszont újra és újra átélem más emberekkel.

keresztmama 2012.11.16. 14:19:23

Édesanyának csak az volt a nevelési elve,hogy szigorúnak kell lenni, nem szabad hízelegni. Ezért aztán
úgy bánt velem, mint egy mostohaanya. Egyszer fel is pofozott, komolyabb ok nélkül, aminek az emléke mélyen megmaradt.- Később olyan deolgokkal nyaggatott, amiknek nem láttam semmi értelmét. Tánciskolába járatott, unszolt,hogy udvaroltassak a fiúkkal. Utóbbit nem tudtam, hogy kell csinálni: mit tegyek, ha egyszer nem udvarolnak? Végülmégis tobb oromom volt, mint neki,mert ő, azt hiszem, frigid volt. -Oregkorára osszebékültünk, egész szívesen jártam hozzá az Otthonba.

Harcimarci 2013.07.27. 04:46:51

Őszintén irigylem azt, aki meg tud bocsájtani az anyjának. Kilenc hónapos voltam, amikor szüleim elváltak, anyám élete végéig ezért engem okolt. Évtizedeken keresztül próbáltam közeledni hozzá, igazán soha nem sikerült, mesteri módon szinte minden találkozásunkkor 3 - 5 perc után belém tudott valamivel marni. Természetesen nélküle nem kezdődhetett el vasárnapi mise a templomban, ott kellett ájtatoskodnia. Csodálkozom az óta is: ha egy ilyen velejéig gonosz, rosszindulatú ember bemegy a templomba, miért is nem alszik ki az örökmécses? Amikor huzamos ideig haldoklott, naponta meglátogattam, holott én is áttétes rákos vagyok, lelkem békéjének egyáltalán nem hiányzott.
Azt hittem, sikerült a megbocsájtás, de ha rá gondolok, csak iszonyú gyűlölet fog el! Két éve temettük el a nagymamámmal közös sírba, nem voltam kint az óta a temetőben, mert nem állnám meg, hogy le ne vizeljem a sírját. Nagymamámat pedig imádtam, szentségtörés lenne vele szemben.
Nyilván a sokszor nem túl sikeres emberi kapcsolataimra is rányomja a bélyegét a múlt, de változtatni ezen már nem lehet.

Ananké 2013.08.29. 14:22:52

Paranoid személyiségzavarban "szenvedő", alkoholt nem megvető "anya" mellett nőttem fel. Apám külföldön dolgozott, ha pedig otthon volt, akkor józanul nem sokat láttam. Tíz évesen gyógyszer-túladagolással és érfelvágással próbáltam öngyilkos lenni. Sokat voltam gyerekpszichiátrián, de mindig visszakerültem anyám mellé. Tökéletes színész volt, mindig sikerült eljátszani, hogy mindenki más hibás mindenért ő pedig valójában egy áldozat, aki él hal a családért. Mikor az ajtók bezáródtak, akkor viszont levette állangyali bőrét, kezdődtek a verések és szitkozódások. Szinte minden házi munka az én feladatom volt, enni alig kaptam, ruhám nem volt, sokszor az ő régi cipőiben, kabátjaiban jártam, amik lógtak rajtam. Apám gyenge ember volt, inkább elmenekült a barátaival a kocsmába, vagy ki tudja még hová. Külföldre is azért ment dolgozni, hogy szabaduljon otthonról. Gyakran anyám is eltűnt otthonról, 1-2 hétig nem tudtam merre van. A velem egykorúak, iskolatársak, szomszédok, ismerősök inkább megvettek a helyzetem/nyomorom miatt, nem kaptam segítséget, csak akkor mikor félholtra verve, koponyatöréssel kórházba kerültem. Akkor elbeszélgetett vele is a pszichológus, meg még nem tudom ki. 13 éves voltam. Onnantól fogva nem vert, de annál többet szidott és lelkileg terrorizált. Soha nem panaszkodtam, részben mert szégyelltem, a helyzetem, az anyám, a veréseket, részben, mert a "fülek" süketek voltak. Érettségi után Budapestre jöttem, felvettek egyetemre és új életet kezdtem. Nélküle. Pokol volt az életem mellette és a pokol eltartott mindaddig, míg végleg ki nem töröltem az életemből. Egyke gyerek vagyok. Volt egy bátyám, de ő nem élte túl a csecsemőkort se. Én nem bocsájtok meg neki soha. Tiszta szívemből gyűlölöm!

czibere 2013.09.03. 11:50:25

Tisztelt Doktor úr!
A "rekvizítum" szó helyett szerencsésebb lenne a "reliktum" szót használni.

B.Arthur 2013.09.15. 12:09:09

@Ananké: Ilyenkor úgy elmennék hobbi-bérgyilkosnak...