Egy pszichiáter történetei

Volt egyszer egy elvarázsolt királyfi, aki egy tündérszép királykisasszony kezére pályázott. De csak úgy kaphatta meg, ha előbb felmegy űrhajóval a Holdra, majd a Marsra, és vissza is jön onnan, az összes megkezdett háborút megszünteti a földön, ártalmatlanná teszi az összes hétfejű sárkányt, felépít harmincnyolc kacsalábon forgó kastélyt, s életre csókolja, felébreszti, felrázza, éber tudatállapotba hozza, majd tizenkilencszer megnevetteti a befalazott, alvó királykisasszonyt. Sok-sok küzdelem, vérveszteség, soha nem behegedő, újra és újra feltépett seb begyűjtése, vesződségek, veszteségek, kalandok, hőstettek és további rémisztő utazások és verejtékes munka árán a királyfi túljutott valamennyi akadályon, eljutott a hétalvó, csaknem ébreszthetetlen állapotban lévő királykisasszonyhoz. Addig csókolta üde száját, addig dögönyözte gyönyörű testét, amíg a királykisasszony több ásítás és sóhajtás után kinyitotta a szemét, majd lecsukta, majd újra kinyitotta és elmosolyodott. Azon nyomban, még félálomban megtartották a lakodalmat. Aztán, hogy ez is véget ért, leültek egymással szemben, és mosolyogva babráltak a kezükkel, doboltak a lábukkal. Eltelt egy nap, s még egy, még egy, egyre idegőrlőbb semmittevésben. Már az első is igen nyugtalanító volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből. – Hát most mihez fogjunk? – kérdezte a királyfi. – Élvezzük, hogy boldogok vagyunk – mondta a felesége. – Igaz is. De három nap múlva a királykisasszony szólalt meg. – Mit is csinálunk most? – azt kérdi. – Élvezzük, hogy boldogok vagyunk – mondta az ura. – Látod, igazad van, már teljesen elfelejtettem. Meghitt mosoly mindkettejük arcán egy kis ideig, majd egyre csak mosolyogtak egymásra egy teljes napig, de akkor egyszerre szólalt meg mind a kettő: – Van egy ötletem – mondta a királyfi. – Befalazlak és elaltatlak megint. – Jó! – Lerombolom a kacsalábon forgó kastélyt, és föltámasztom a hétfejű sárkányt. Hogy újra legyen mit építenem, és legyen kit legyőznöm. Neki is fogott mindjárt. Csakhogy ez nem volt már olyan egyszerű. Sem a sok vesződség, még több hőstett, sem kaland, jövés-menés árán sem bírta lerombolni a kastélyt – mert az mindig elfordult előle a kacsalábakon -, még kevésbé bírta helyére tenni a sárkány levágott hét fejét, s nem lehetett a királykisasszonyt sem befalazni, elaltatni többé. Teltek a napok, amikből hónapok lettek. Amikor rájött a királyfi, hogy ő a romboláshoz nem ért, csak az építéshez, újabb ötlettel állt elő: - Nem, ez nekem nem megy. Én csak ahhoz értek, hogy kiérdemeljek királylányokat. Megyek is, keresek egy másikat. És otthagyta a megrökönyödött királylányt. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.